A természettudományos törvények mögött valójában metafizikai törvények vannak, amelyek megadják az emberi létezés, az élet kereteit, mintegy alapját képezik egy olyan valóságnak, amelyben vagyunk, és amelyben megnyilvánulunk. Mindeddig szó sem lehetett arról a tudományos valóságkutatásban, hogy tulajdonképpen metafizikai valóságból merítjük evilági valóságunkat, mert ez túlságosan kényelmetlen volt az objektív, csak a tárgyi bizonyítékokra támaszkodó tudománynak. Most azonban - legalábbis a tudomány egyik arcvonala - szembesülni kezdett azzal a ténnyel, hogy ez az egész létezés egyáltalán nem annyira racionális-ésszerű, mint ahogy eddig vélték, és ahogy ezt még be is akarták bizonyítani lépten-nyomon. Az újabb, a valóságra vonatkozó tudományos felfedezések, amelyek valamelyest kezdtek nyitottá válni a metafizika irányába, tulajdonképpen nem is felfedezések, hanem a tiszta metafizikai tudásban az emberrel egyidos tények és ismeretek. Tehát nem is felfedezések ezek valójában, hanem elismerése annak, ami megvolt, megvan és meglesz az ember őstudásában. A valóság fogalma egyszersmind a törvény fogalma is, mert azon nyomban, hogy bármilyen megközelítést teszünk a valóságra vonatkozóan az már valami, ami határ, keret, szabály, alak, alakzat, forma, szó, tehát már egy meghatározás, amelyben a valóság valóság, és amely meghatározáson kívül a valóság már nem valóság. Utóbbi esetben csak akkor áll helyre a meghatározási keretekből kilépett, valósága-vesztett valóságnak a valósága, ha a meghatározás kereteit újra alkotjuk. Ezt játszottuk tulajdonképpen egészen idáig. A valóságunk mindig keretekbe zárt valóság volt. Aztán a valóságkeretek szüknek bizonyultak, kénytelenek voltunk azokat újrafogalmazni. Mintha a valóság adná a kereteket és nem a keret a valóságot.