Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
Számok

Ideje, hogy számításba vegyük a számokkal kapcsolatos tudásunkat. Ez is egy fajta számolás.

            A hagyományoknak megvan a maguk számtudománya, s ezt aritmológiának nevezik. Az aritmológia számértelmezést jelent, s mint ilyen alapvető bármely féle gondolkozásban, szemléletben, megértésben és tettben. Helyesebben fogalmazva, tehát inkább azt állíthatjuk, hogy a hagyományok különböző formái az aritmológiának egy-egy jól kidolgozott rendszerével operáltak. A hagyományok formáinak különbözősége nem jelenti azt, hogy különböző valóságokról beszéltek, amelyekről különböző igazság-állításokat tettek, mert az alapvető szellem egy volt. A valóság, a létezés egy. Ezt a hagyományok bármelyik formája, rendszere tudta. Azonban mégis jó az aritmológia értelmével tisztában lenni, mert az eltérő aritmológiai rendszerek nem kavarhatók össze egymással, s ha valaki ezt mégis elköveti, az csak félreértésekhez, zavarokhoz vezet.

            A létezés, a valóság „egysége” nem jelenti azt, hogy egy nagy, homogén állagú valamiről van szó. Különbségek, differenciák vannak és az ezekre való rálátás döntő fontosságú. Egységlogikai axióma az, hogy a megfelelő differenciálással jár csak együtt a megfelelő integráció. Vagyis ami jól meg van különböztetve, csak az képes az integrációra. Ez érvényes gondolatra, magatartásra, tudásra, tettre, egyénre.

            A számokkal kapcsolatban, még mielőtt valamilyen rendszerszerű gondolatig juthatna el bárki is, mindig feltevődik a kérdés, „mi maga a szám?” Csak a leginkább materialistává vált szemlélet, azaz szemlélet-nélküliség dolgozik azzal laposra vert számfelfogással, ahol a számok merő mennyiségeket fejeznek ki, és csak arra jó, hogy létezők sokaságait megszámozzuk, mintegy „indexeljük” a számokkal. Már az ennél kicsit is nyitottabb gondolkodás rálát már arra, hogy a számok viszonyokat is kifejeznek és a valóság törvényszerűségeinek kifejezésére is felhasználhatók. Tehát, a számok minőségét védő spirituálisabb szemlélet állítását is meg kell kérdőjelezni akkor, mikor azt mondja, hogy a mai gondolkodás csupán a minőségétől megfosztott, devalvált számmal operál. Attól függ ennek az állításnak az érvényessége, hogy milyen mai gondolkodásról beszélünk. Ugyanis vannak olyan „spirituális” számértelmezések, úgynevezett numerológiák, hogy ezeknél sokkal szívesebben olvasom az analitikus filozófia számértelmezését is. Előfordul, hogy eléggé meggondolatlanul, önkényesen egy-két jelentést rendelnek a számokhoz és akkor kész a numerológia, ezzel vissza is van adva a szám szelleme, minősége és a valóság viszonylatainak a szám-jelentés alapján történő látni tudása. Maga a gondolat nem teljesen elvetendő, tényleg van egy összefüggés szám és jelentés között, mint ahogy van összefüggés szám és értelem, szám és alak, szám és megnyilvánulás között is. A probléma csak a gondolkodás alaposságával, mélységével, élességével és világosságával van.

            Hamvas szerint a hagyomány arról ismerhető fel, többek között, hogy benne tapasztalható az aritmológiának és a metafizikának az egymást kölcsönösen meghatározó jelenléte. A hagyomány szóban forgó rendszerében, legyen az asztrológia, Tarot, Kabbala, Szánkhja, vagy egy alapvető számszerkezet, amely a rendszer vázát, de jobb úgy mondani, gerincét alkotja, és ezen belül, illetve erre épülve jelen van az a sajátos létfelfogás, amely a hagyományban a rendszerek különbségei ellenére mindegyikben azonos szellemiségű. Ez a lét egységes felfogásának szellemisége, a „minden egy” gondolata, az „archaikus” metafizika centrális „tétele”.

            Mi, akik a hagyományra hajlamosak vagyunk visszatekinteni egy úgynevezett posztmodern helyzetből, úgy véljük, hogy a hagyományok kora lejárt s így a rájuk jellemző gondolkodás sem igazán érvényes a jelenben. Van valami a dologban, csak nem mindegy, hogy ezt miként értjük. Mint ahogy arra egy korábbi fejezetben is kitértem, a hagyományok kora nem járt le. A hagyomány nem egy történelmi kategória, annak ellenére, hogy van egy olyan aspektusa is, amit történetivé válásnak, a történetbe való ágyazódásnak nevezhetünk, ha nekünk éppen így tetszik. A hagyomány élő, a maga létfelfogása érvényes a jelenben is. Egy olyan szellemiséget hordoz, amely által érthetővé válnak a merőben pragmatikus, racionális gondolkodás számára hozzáférhetetlen összefüggések.

            Azt sem szabad hinni, hogy a hagyományok csupán csak nagy, retorikai tömbökben beszéltek a létezésről, az emberről, a valóságról, telítve metaforákkal, s így az egész maximum egy szép poétikus produkciónak fogható fel. A hagyományoknak meg volt a részletes, precíz tudása is. Például sokkal többet tudott az emberi tudat természetéről, mi ahol áll a mai tudatkutatás. Nem akadtak fenn magyarázati szakadékokon, mint amilyen a tudat neuro-fiziológiai és ugyancsak a tudat mentalista magyarázata között tátong. Vagy nézzük meg, hogy mit mond Patandzsali jóga-szútrája a tapasztalatról, az ismeretről, a fogalomról, az emlékezésről, a valóságról, a tényekről és nézzük meg, hogy mit mond ugyanezekről a mai „legjobb” pszichológia, ismeretelmélet vagy például Wittgenstein „Tractatus logico-philosophicus” című munkája. Arra a meglepő következtetésre fogunk jutni, hogy a hagyomány is tudta-tudja azt, amit mi a modernebb korok felfedezéseiként tartunk számon és ráadásul nem csak hogy tudta és tudja, hanem mindezt jobban, alaposabban, részletesebben, egzaktabb módon „teszi”.

            Ott, ahol a gondolkodás tényleg gondolkodás volt, és ahol a valóságkutatás tényleg valóságkutatás volt, olyan megfogalmazásokhoz, olyan következtetésekhez jutottak el, akit a hagyomány is kimond. Gondolkodásnak, valóságnak, létezésnek megvannak a szellemi törvényszerűségei és ha valaki lelkiismeretesen, alaposan belemegy abba, hogy ezeket felkutassa és kövesse, akkor kiderül, hogy csak „egy felé” lehet menni. Nagyon kényes pont ez. Mert sokan egyből arra gondolnak, hogy ez is akkor egy merev dogma, az önkényesen abszolutizált igazság szindrómája, amelyben kihalnak a lehetőségek és a bebálványozott abszolútum előtt hajlong az ember. Nem erről van szó. Hamvasra hivatkoznék itt is, amint egyik művében írja, hogy amíg a szétszóródott, kavargó világban az emberek sok, eltérő, különböző igazságokat látnak, addig a szellem magasabb fokán az odaérkezni tudók egyre inkább egy igazságot látják, ugyanazt az igazságot. Hamvas „segítségül hívása” ugyan nem oszlatja el ezen a ponton a félreértés fokozott veszélyét, azonban segít abban, hogy világosabbá tegye a gondolatmenetet.

            A szám a megnyilvánulások határán lévő szellemi elő-forma, amely azonban a megnyilvánulásokra rányomja bélyegét, meghatározza a megnyilvánulások minőségét, jellegét. A megnyilvánulás valamilyen alakot, formát kell öltsön, még akkor is, ha úgy tűnik gyakran, hogy valamely megnyilvánulás meglehetősen „amorf”. Nos, a megnyilvánulások alakot öltésének helyén keresendő valahol a szám jelenléte is. Így érthetőbb, hogy miért mondják azt, hogy a szám absztrakt objektum. Persze, nem ezzel indokolják a szám absztrakt objektumként való létezését, hanem mással. A „logika-közeli” filozófiában rögzített jelentéssel bíró szak-terminusnak számít az individuum szó. Individuumnéven egy konkrét, egyedi dolgot, objektumot értenek, amelyet egy név jelöl, az individuumnév. Abban az esetben, ha a név nem jelöl egy olyan egyedi, konkrét objektumot, amely a valóságban nem található meg, akkor „gond” van, mert szemantikai rés keletkezik, olyan neveket használunk, amelyek a valóságban nem jelöl semmit. Azonban a számok vannak, annak ellenére, hogy a valóságban egy olyan egyedi, konkrét objektummal sem találkoztunk, mint például, hogy „három”. Láttunk három almát az asztalon, három embert beszélgetni egymással, hármas számjegyeket leírva papíron, de a hármas számot, mint konkrét egyedi objektumot nem láttuk még sehol, annak ellenére, hogy „előfordulásait” tapasztalhatjuk. Innen ered az absztrakt objektum szakterminus. Csak ez is problémássá vált egy adott értelmezési fázisban. A logikában van egy fogalom, amit funktornak neveznek. A funktor olyan kifejezés, amely nevekből vagy mondatokból újabb neveket, illetve mondatokat képez. Maga a mondat nem más, mint egy egyértelmű információt kifejező állítás. A funktor se nem individuumnév, vagy egyszerűbben név, se nem mondat, hanem a mondatok és a nevek „között áll”, éspedig úgy, hogy nevekből neveket, nevekből mondatokat, vagy végül mondatokból más mondatokat képez. Így beszélnek névfunktorról, predikátumokról és mondatfunktorokról. A középső, vagyis a predikátum szintén funktor, az a funktor, amely nevekből mondatokat képez. Mondatfunktorok például azok a logikai szavak, mint a „nem”, az „és”, a „vagy”, a „ha..., akkor...”. Szükség volt erre a rövid kitérőre, hogy a következő példa érthetőbb legyen.

            Egy olyan kifejezésben, mint például „3+2”, a „3” és a „2” absztrakt objektumokat megnevező nevek, a „+” pedig egy névfunktor, mert a két névből egy újabb nevet képez, nevezetesen az „5”-öt. Úgy is felfogható, hogy a „3+2” egy olyan leírás, szaknyelven deszkripció, amely az „5”-öt írja le. Individuumokat meg lehet ugyanis nevezni olyan módon is, hogy nem nevet, hanem leírást használunk. Nos, a „3+2” kifejezés logikai szerkezetéből az derül ki, hogy itt a számok ténylek objektumokként vannak kezelve, akkor is, ha ezek absztrakt objektumok. Ez így rendben is van.

            Csakhogy felmerült annak a gondolata is, hogy a számok predikátumszerűek is lehetnek. Hogyan? Három almában, három székben, három egymással beszélgető emberben van valami közös. Számuk a hármas számhoz kötődik, s ha ebből indulunk ki, akkor egy, az előbbitől eltérő logikai szerkezetet kapunk. „Három a számuk... valamiknek.” Itt már nem név, illetve nem objektum a szám, hanem egy olyan, a kifejezés „elé kerülő” valami, amely meghatározza egy bizonyos módon a kifejezésben előforduló objektumokat, individuumokat. Predikátumszerűvé válik akkor, ha a kifejezésben résztvevő objektumokat úgy határozza meg, hogy végül egy mondatot, vagyis egy állítást tartalmazó kifejezést kapunk, hiszen egy olyan funktor, amely nevekből mondatokat képez, nem más, mint predikátum. „Három az asztalon levő almák száma”. Tehát, itt a szám már logikai kategóriát vált és az absztrakt objektum szintjéről átvonul a predikátum szintjére. Ma is folynak viták és kutatások, hogy a szám akkor „hol is van?” és főleg, hogy mi az. Nekünk azonban világos az, hogy levonva a tanulságokat ebből a logikai példából, meg kell néznünk, hogy mit mond a számról maga az aritmológia, a „hagyomány-metafizika”. Azt még meg kell jegyeznem, hogy az ilyen logikai-filozófiai eredményeket is érdemes figyelembe venni, mert sokszor sokkal többet jelentenek, és főleg többet érnek, mint ha megragadnánk misztifikáló kijelentések szintjén.

            Már volt arról szó, hogy a megnyilvánulások „forrás-határánál” kell a számot keresni. Arról is, hogy a szám meghatározza a megnyilvánulások alapvető „szellemi karakterét.” A számmal indul el valamely megnyilvánulás, de a megnyilvánulás folyamatának egésze magában hordozza az illető szám „specifikumait”. Azt, hogy a számnak nem csak mennyiség felel meg, hanem minőség is, már nem is kell mondanom.

Megnyilvánulásmódokat, megnyilvánulás-minőségeket határoz meg a szám. Szám, szó, gondolat, kép, állapot és folyamat között szoros összefüggés van. A szám a megnyilvánult világ még látható, tapasztalható „nívója”. Később még visszatérünk erre az állításra, hogy vajon nem-e követel meg egy lényegbevágó pontosítást. A megfelelések sorát nyitják és zárják a számok. Tulajdonságok, színek, hangok, gondolatok, történések megfelelésben és a megfelelés általi szoros összefüggésben vannak egymással, végül ezek megfelelnek a számoknak és ahogy Hamvas írja, „tovább nincs”. A szám a tapasztalható valóság, az összefüggések, viszonyok, megfelelések „utolsó”, még látható, felfogható határa, ebben az értelemben véve.

            Azonban a „határon belül” nem mindegy, hogy milyen számértelmezés szerint alakítjuk terveinket, hogy miként számolunk, miként kalkulálunk. Azt is tudni kell, hogy az ember nem csak akkor számol, amikor egy papír van előtte, vagy egy számológép és mondjuk költségvetéseit számolgatja. Amikor gondolkozik, zenét hallgat, beszél, cselekszik, akkor is számol. „Még álmában is számol” a szó megfelelő értelmében véve. Amikor gondolkozik, tervez, kalkulációs műveleteket végez, vagyis számol, még akkor is ha esetleg egy számnév sem „hangzik” el gondolataiban. Cselekedetei, eseményei, helyzetei, állapotai, szándékai minden mozzanatát áthatják a számok. Nos, ha nem ad ennek jelentőséget, mert ő úgy tudja, hogy a számok világa kimondottan csak a matematika tartományába szorulnak vagy pedig úgy véli, hogy a számok azok csak mennyiségjelző fogalmak, mindez nem fog változtatni azon, hogy életünk minden mozzanatában ott vannak a számok.  Olyan ez, mint az imagináció létére vonatkozó tudatlanság. Amennyiben nem tudunk imaginációról, mit sem változtat azon, hogy a valóságot továbbra is az imagináció fogja szőni. Ha nincs tudatos életterv, akkor is szövődik a valóság fonala, szövete tovább és tovább, annak megfelelően, hogy mit hordozunk imaginációnkban. Csak nem mindegy számunkra, hogy mi az, ami valósággá válik. Válhat valósággá az összevisszaság, a káosz, a kavargás és válhat valósággá a tisztaság, a rend, a harmónia, az egyensúly. Fel lehet bátran tenni azt, hogy minden ember az utóbbiakat szeretné megvalósítani. Ha nem tudunk a számok jelentőségéről, ennek ellenére továbbra is a számok lesznek azok, amelyek az összes megnyilvánulás mindegyikében kifejeződésre jutnak és amelyek a megnyilvánulásokat meghatározzák, gyakran a „még meg nem határozott” meghatározási módján.

            A hagyománynak komoly metafizikai tudása van a számok minőségeiről, értelméről, jelentéseikről. Itt derül ki egyébként az is, hogy a számunkra egyértelműnek tűnő számsor, ahogyan nullától, vagy egytől kilencig illetve tízig haladnak, egyáltalán nem olyan közönségesen egyértelmű, ahogyan mi azt hisszük. Hogy mi is az egy, s hogyan lesz ebből kettő, éspedig úgy, hogy a kettő az egyet számsorszerűen kövesse, aztán hogyan lesz három és négy, és így tovább, egyáltalán nem olyan egyszerű kérdés. Itt is elkövetjük azt a hibát, hogy amikor valami annyira magától értetődőnek, egyértelműnek tűnik számunkra, nem is tartjuk fontosnak, hogy alaposabban belegondoljunk abba. Úgy járunk, mint az a detektív a nyomozó-történetekben, amikor is hosszú és bonyolult nyomozásainak kilátástalanná vált helyzetében egyszer csak feleszmél arra, hogy a megoldás egy olyan egyszerű mozzanatban, tényben van elrejtve, amire mindvégig fel sem figyelt, mintegy elment mellette, triviálisnak tartva azt. Egyszer azonban „beugrik”, hogy az a triviális tény a történések egészével egy sajátos meg nem egyezést mutat. Persze, csak az elején tűnik meg nem egyezésnek. Szépen kirajzolódik az, hogy amennyiben az a triviális tény úgy van, ahogyan van, márpedig úgy van, akkor az átírja az egész történetet, mármint azt, ahogyan az valósnak feltételeztük eddig. Így deríti ki az igazságot a nyomozó, s tárul fel előttünk a valós történet, amely megválaszolja az addigi rejtélyeket.

            Valahogy így van a számokkal is. Túl egyszerűeknek nézzük. Ez nem is baj. A probléma akkor keletkezik, ha éppen egyszerűségük indokán nem is tartjuk érdemesnek a számokkal különösebben foglalkozni. Persze ezt nem indokoljuk meg magunknak, hogy „kérem szépen, mivel túlságosan egyszerűnek tartom a számokat, ezért nem is tartom érdemesnek mélyrehatóbban foglalkozni ezekkel”. Ilyen indoklások nincsenek, mert egészen „spontán” módon elmegyünk a számok jelentősége mellett, ezekre fel sem figyelünk. Vagy, ha mégis felfigyelünk, akkor ez megragad egy pragmatikusabb számolási körben, mint például a költségvetési kalkulusok esetén.

            Már az „Egynek” komoly metafizikai értelmezése van. Egy bizonyos értelemben az „Egy” nem is szám, hanem egy állapot, a megbontatlan egynek levés állapota, de úgy, hogy ez az állapot inkább az állapotok előtti állapotot jelenti, a megnyilvánulások előtti lét abszolútumát. Ez az „Egy”-nek a meg nem nyilvánultként való értelmezése. Ezután következik az értelmezés folytatása, amely az „Egyet” mint megnyilvánult „egyet” monda ki, rámutatva arra, hogy az „Egy két alakja” között szoros összefüggés van és ez az összefüggés ismét „Egy”. Láthatjuk, hogy már az is komoly szellemi erőfeszítést igényel, ha azt próbáljuk megérteni, hogy az „Egyből” hogyan lesz „Egy”. Sőt, ez a legnehezebb kérdések egyike. Aztán folytatódik a nehézség az olyan kérdésekben, hogy hogyan lesz az egyből kettő, három, négy, aztán sok. Feldereng valami abból számunkra, miszerint a számoknál nem ér véget a tapasztalás lehetősége. Bár a szám az, ahol a gondolkodás a határaihoz érkezik, de ezt sem lehet mereven venni. Korábban ígértem, hogy vissza fogok térni a számok valósághatárbeli problematikájára. A megnyilvánulást, amelyet számok meghatároznak, nem csak meghatározzák, hanem össze is kapcsolják valamivel, mondjuk úgy most, hogy a létezés misztériumával.

            Metafizikai szerzők utalnak arra a hagyományokban is megtalálható igazságra, hogy a misztérium nem valahol van, tőlünk egy messze levő szellemi világban, hanem itt van, a jelenben, a szemünk előtt áll és magunkban „érezhetjük”. A szemünk előtt álló és ugyanakkor saját magunkban érezhető misztériumban, ahhoz, hogy az így nyilvánulhasson meg, fontos szerepet játszanak a számok. Ez a valóságnak a misztérium-természete és a számok közötti összefüggés szellemi törvényszerűségből adódik. Metafizikai tény, de itt a „metafizikai”-t úgy kell érteni, hogy ez a tényt nem cseréli át egy „eszmebeli” ténnyé, hanem éppen olyan evidenciával bír mint a tárgyi világ. Bár így sem helyes mondani, mert a metafizikai tények sokkal meghatározóbbak a valóságot illetően, mint a tárgyi világ gyakran esetleges összefüggései. Mindezt csak azért írtam így, hogy utaljak arra, miszerint nincsen szándékomban most szép metaforák alkotásán kísérletezni, s amikor metafizikai tényről írok, akkor ez nem egy olyan jelentés-összevonás, vagy jelentés-átvitel, amelynek eredményeképpen a gondolat „elhúz” a csupán kellemesen ható poétikum eufónikus világába. Ami metafizikai tény, az olyan tény, olyan szellemi törvényszerűség, amely még abban is meghatároz, amint ezeket a sorokat írom, vagy, hogy valaki felszalad a lépcsőn, vagy gondolkozik valamin, vagy találkozik, beszél valakivel, vagyis életünk minden mozzanatában meghatároz minket. Meghatároz minket, de a meghatározásnak abban az értelmében, amikor nem determinációk közé szorultságot értünk e kifejezésen, hanem egy olyan alapvető létezési struktúrát, amely lehetővé tesz egyéb mozgásokat, ami, egy kicsit furcsán fogalmazva, lehetővé teszi azt, hogy lehetőségeink lehessenek.

            Most, miután kezdett kirajzolódni a szám metafizikai értelme, rátérhetünk arra, hogy az asztrológiának is megvan a maga aritmológiája. Sőt, az asztrológiában valójában több, a hagyományból ismert aritmológiai egység szintézisét fedezhetjük fel. Gondoljunk a három minőségre, a négy elemre, a tíz bolygóra, a tizenkét jegyre és ugyancsak tizenkét házra, valamint a kettős számra vonatkozó polaritásokra. A kettőnek, a háromnak, a négynek megvan a maguk metafizikai-aritmológiai értelmezése, sőt lehet külön beszélni hármas vagy négyes számon alapuló „szemléletről”, anélkül, hogy ezen egymástól durván elszigetelődő tanokat értsünk. Az asztrológia elemtanát képező rész beszél a négy elemről, a földről, a vízről, a levegőről, a tűzről, az emberi természet elemek szerinti négyes feloszthatóságáról és főleg beszél arról, hogy ez a négy elem egy egységes egészet alkot, amelynek lényegét már az ötben, a kvinta-esszenciában kell keresni. Ugyanakkor a négy elem az asztrológiában felveszi a három minőséget is, úgy hogy valamelyik jegy már valamilyen minőségű elemnek felel meg. A Kos kardinális minőségű tűz, az Oroszlán szilárd minőségű tűz, míg a Nyilas változó minőségű tűz. Ezek a fogalmak olyan fontosak az értelmezés szempontjából, hogy ezek nem ismerete mintegy lehetetlenné teszi az értelmezést. Ez az asztrológiai ismeretek magját, nukleuszát képezi. Volt arról szó, hogy az értelmezéshez távolról sem elég ezek ismerete, itt azonban azt kell hangsúlyozni, hogy ezek nem ismerése kizárja azt, hogy egyáltalán asztrológiáról beszélhessünk.

             Az sem véletlenszerű, hogy a jegyeknek megfelel egy-egy szám és hogy ezek a számok egy-egy életterülettel függnek össze. Egy asztrológiával foglalkozó személynek a „hatos ház-probléma” első hallásra már jelentéssel bír, mivel tudja, hogy ez a számú ház, a munka, a tevékenység házát jelzi, s ha itt probléma van, akkor az említett életterület vonatkozásait kell vizsgálni. Ha meg azt mondja valaki, hogy munkahelyi, hivatásbeli problémái vannak, akkor az asztrológus mindjárt a hatos házra gondol, vagy az ezzel analógiában levő jegyre és bolygóra, mert ezek a problémák elsődlegesen ide taroznak. Az más kérdés, hogy vannak olyan probléma-áttevődések, amelyek nem oda tartoznak, mint ahogy a klasszikus asztrológia megfelelései az mondanák, de ez egy bonyolultabb téma, amit későbbre hagyok. A Tarot-kártyákkal behatóbban foglalkozó személynek az egytől huszonkettőig terjedő számok „jelentéstöbblettel” rendelkeznek ahhoz képest, amit a számtengelyen merőben elhelyezett huszonkét matematikai egység mond. Természetesen, itt csak a Nagy Arkánumról van szó, amely huszonkét kártyából áll s mind a huszonkettőnek megvan a maga, de az összes többivel összefüggő jelentésvilága. A tízes itt többet mond, mint hogy valamiből éppen tíz van. A tízes kártya a Sorskerék kártyája és arról a létállapotról beszél, amikor az ember intenzívebben foglakozik személyes élete alakításával. Lehet, bizonyos kártyakirakások interpretációjában éppen arra utal, hogy a személye elhanyagolja ezt a létállapotot.

            Megvan az aritmológiája az asztrológiának, a Tartotnak és a hagyományok más rendszereinek, illetve gyakorlatainak is. Fontos észben tartanunk a különböző aritmológiai rendszerek tiszteletben tartását. Megfelelések vannak az között, amit a hatos jelent az asztrológiában és amit ugyancsak a hatos jelent a Tarotban, de nagyon óvatosan kell bánjunk a számokkal illetve az általuk hordozott jelentésekkel, ha nem akarunk a különböző rendszerek reménytelenül összekavart, összemosott állapotába kerülni, amikor mérvadó megállapítások helyett csak ötletesnek tűnő tippeket eregetünk szélnek. Ilyesmi gyakran előfordul, amikor a számok szellemi jelentőségének a felismerésével járó mámorunkban a számok csak úgy röpködnek az ezotérikus térben, mint az angyalkák, elindul a négyes, majd az ötös, hatos, hetes transzfigurációin keresztülvágva magát visszatér, mint tízes, sőt, inkább, mint hetes, de mindegy, mert „Minden Egy”. „A szeretet, az egység a fontos. Minden Egy.” Tényleg így van, csak az a baj, hogy egy személy nem igazán érti meg önmagát és állapotainak, folyamatainak lényegét ebből az egyébként univerzális állításból. „Minden Egy, legfontosabb a Szeretet”, visszhangzik fülében, azonban valahogy mégis fel kell hajtson egy-két konyakot, mert ebben a nagy szeretetben és egységben úgy érzi, csikorog a valóság, valamivel „meg kell kenni”.

            Többet érünk el, ha a hagyomány különböző rendszereinek aritmológiai változatait tiszteletben tartjuk. A megfeleléseket használhatjuk, amennyiben nem megy át ez abba a fázisba, amikor számtáblás angyalkák kezdenek röpködni körülöttünk. S főleg úgy, hogy ráadásul számtábláikat folyton váltogatják, csodálkozással áthatott misztikus ujjongásunkat mintegy fokozandó.

            Ahhoz, hogy ilyesmi ne történjen, tisztába kell lennünk az alapvető metafizikai számértelmezéssel. Ez az a pont, ahonnan egy új önálló fejezetet, sőt könyvet lehetne nyitni, de mint ahogy már megnyitottam ezt a fejezetet, a „Számok” címet adva neki, úgy gondolom, nem csak belefér ez a fejtegetés, hanem éppen ez az, amiről alapjában véve szó kell legyen.

            Ehhez először tisztázni kell azt a fontos, minden továbbit eldöntő különbséget, miszerint a hagyomány aritmológiája és ehhez tartozó logikája nem tévesztendő össze az egységlogikával és az ehhez tartozó számkoncepcióval. A hagyományok „aranykori” aritmológiája körszerű szerkezetet mutat, végleges, befejezett alakot ölt. Az asztrológia tizenkettese végleges forma, amihez, mint ilyenhez nincs amit hozzá tenni. Hogy mégis van mint hozzá tenni, az nem erre az aritmológiai alapszerkezetre vonatkozik, hanem a jelentések továbbkutatására. A hagyomány különböző aritmológiai rendszerei, egységei, tehát körszerűek, befejezettek és ilyen értelemben zártak is. Erre mondják azt, hogy definitív számértelmezésről van szó. Mindez nem jelenti azt, hogy ez a számértelmezés nem érvényes, nem használható, lejárt volna a szavatossági ideje. Nagyon is hasznos és érvényes, de csak akkor, ha tudjuk metafizikai aritmológiai jellegzetességeit és így meg tudjuk jelölni helyét az „egészben”. Ugyanis már az „egész” fogalma is eltérő, egy féleképpen fogja ezt fel a hagyomány, mégpedig úgy, hogy az semmiképp sem tudjuk egy az egyben magunkra erőltetni, mert személyes meghatározatlanságaink vagy éppen meghatározottságaink nem engedelmeskednek minden további nélkül az „egész” fogalma ezen változatának. Nem is kell engedelmeskedniük.

            A történeti „kétütemű” gondolkozást már mindenki jobban ismeri ma, mert egy olyan korban születtünk, amelynek szellemiségében ez a gondolkodás volt domináns, vagy fordítva, amelynek a gondolkodásában ez a szellemiség volt a domináns. Mert ilyen szellemiség is van. Mint ahogy a „Kettőnek” megvan a maga sajátos szellemisége. Ez a dualisztikus gondolkodás, szemlélet és az ennek megfelelő magatartás. Az ellentétekben való gondolkodás. Ahol az azonosság rejtettebb velejárója, mindig az, hogy ellentétszerűen szembeállít valamit azzal, ami „azonos önmagával”. „Kettőből” kétféle kettő van. Van a termékeny Kettő, amely valahová a világanyához, a lunáris princípiumhoz kapcsolódik vissza, valamint az abszolút tükörhöz, amelyben a centrális bölcsesség megpillantja önmagát. Van a romboló „Kettő”, amely mindig csak viszályt, ellentétet kelt s amelynek munkáját egészen közelről ismerjük jól. A „Kettő” kettőssége nem olyan, mint az „Egy”-nél a meg nem nyilvánult „Egy” s a megnyilvánult „Egy” kettősége. Ez utóbbinál a viszony „Egy”-szerű, mondhatjuk, hogy ami a meg nem bontható szellemi abszolútumból megnyilvánul, mármint éppen ez a létezés, amelynek mi megtapasztalói vagyunk, minden további nélkül „összefér” az abszolútummal, még akkor is, ha ezt racionálisan elég nehéz követni. A szemünk előtt álló és magunkban tapasztalható misztérium példája segített közelebb kerülni az „Egy” megértéséhez.

            A „Kettőnél” más a helyzet, vagyis a Kettő kettősége tényleg sajátosan bontja meg az egységet. A teremtői „Kettős” tovább viszi a valóság fonalát, teremt, a romboló „Kettő” a már megnyilvánult valóságot is kettévágja. Előbb kettévágja, majd tovább aprítja. Ellentétpárok sokasága jön létre, ami még nem baj. A baj ott támad, amikor az ellentétekből ellenséges magatartás alakul ki, amely mindent tovább aprít, szab, vág, ami csak az útjába kerül. Ez is már egy „bensőségesen” ismert irányulás számunkra. Ilyen korban születtünk, nőttünk fel, ezt jól megtanultuk és tudjuk, de nem jelenti ez azt is, hogy nem lehet és nem kell ezen változtatni. A „Kettős” számnak is megvan a metafizikai jelentősége. Ez a „vagy-vagy” típusú gondolkodás éppen annyira szerepet, jelentőséget kap életünkben, mint az analógiákat követő és így több lehetőséget megengedő gondolkodás. Egy adott fázisában a problémáknak, a feladatoknak pontosan ki kell tudnunk mondani megfogalmazásokat. Amennyiben valami „ez”, akkor nyilván nem „az”. Kellemesebb időkben lehet gondolkozni azon, hogy ami „ez”, lehet akár „az” is, de vannak olyan helyzetek, amikor egyértelműen ki kell mondani, hogy márpedig „erről” van szó és nem „arról”. Ez annyira fontossá válik ilyenkor, hogy minden továbbit eldönt. Tehát, ezt a logikát sem száműzhetjük életünkből, gondolkodásunkból, mert éppen olyan fontossága van, mint a „hagyomány-logikának”.

            Ezek a megfontolások vezetnek el bennünket az egységlogikához, amely a „hagyománylogikát” és a történeti logikát egyesíti, mint ahogy egyesíti az ezeknek megfelelő számértelmezést is. De nem úgy, hogy a kettőt merőben összeadja és azt mondja, hogy ez lenne a teljes egység, hanem úgy, hogy megteremti a reintegrált „Egy” hármas viszonylatát, annak trinitárius alapját. Volt az egy, aztán az megnyilvánult, kettő lett belőle és kettőség alakult ki. A kettőt már nem lehet visszanyomni az egybe, hanem előre kell vinni a háromba. „Trinitas unificat dualitatem”. A három egyesíti a kettőt. Ez a reintegráció útja. A reintegrált „Egy” művelete ez. Így lesz egész ismét a valóság, s főleg így leszünk mi egészségesek, a szónak most nem elsősorban a klinikai jelentésében véve. Az egységlogika aritmológiája trinitárius, vagyis a hármas számmal operál. Ez nem azt jelenti, hogy csak az eggyel, kettővel s főleg a hárommal foglalkozik, a többi számmal pedig nem. Inkább azt jelenti, hogy „egészben”, integrációban gondolkozik és azt is kimondja, hogy egészről szó lehessen, ahhoz három elemre van szükség legalább, három alapvető tényezőre. Így válik érthetővé, hogy miért beszélhetünk a gondolat-szó-tett egységéről, a személy-közösség-létezés egységéről, a test-lélek-szellem egységéről, egységekről, amelyben három elem van, de úgy, hogy bár mind a három külön jelentéssel, értelemmel bír, mégsem szakíthatók el a másik kettőtől. Az egységes egész, a reintegrált „Egy” műveletét alapozzák meg. Egyiket sem lehet kivenni, anélkül, hogy szét ne essen az egész. Ez az egységlogika aritmológiai és logikai bázisa.

            Az igazi metafizika és az értelmezési alapjait ebből eredeztető asztrológia tisztában van azzal, hogy az egységlogikából kell kiindulnia ahhoz, hogy a mai ember valóságát és problémáit igazán meg tudja ragadni. Nem lehet már visszatoloncolni az embert a hagyományba és a „vissza” itt nem csupán történeti múltat jelent. Az emberiség jelenlegi krízisének és lehetőségeinek a számításba vételéhez olyan gondolkodásra van szükség, amely az egységlogika aritmológiáján és metafizikáján alapul.

            Hiába zengek egyetemes szólamokat, rá kell tudjak mutatni a személy teljesen egyedi probléma-színezetére, amely szín nem csak merő máz a probléma felületén, hanem a probléma személyes karakterét adja. Hiába, hogy az illető probléma, mint típus, előfordul más személynél is, de nem ugyanaz a jelentősége, a színezete, így nem lehet az ezzel kapcsolatos megfogalmazásokat egy az egyben mindenkire érvényesnek tekinteni.

            Nem olyan ez, mint egy felső légúti betegségnél megállapítani, hogy kérem szépen, ez van, tessék napi háromszor egy, ilyen s meg ilyen tablettát beszedni s egy hét múlva, ha panasza van, jöjjön vissza. Bár egy probléma típusához tatoznak általánosságok, egy születési horoszkópot értelmezve nagyon fontos szem előtt tartani a személyességet, a probléma személyes karakterét, ha nem akarunk abba a hibába esni, hogy általánosságokkal untatjuk az illetőt.

            Amennyiben a sors tudatos alakítására vonatkozó fontos információk feltárásának lehetőségét látjuk az asztrológiában, márpedig, szerintem ezt kell látnunk, akkor az értelmezési bázisunkban a metafizikai tudás mellett kell lennie egyébnek is. Mégpedig annak a rálátási érzéknek, amiről korábban volt szó, s amelyhez gyakorlat, tapasztalat kell. A rálátás azt jelenti, hogy rá tudok látni az illető személy problematikájának személyes karakterére és nem általános, sablonszerű értelmezésekkel próbálom „fejbe” csapni őt, hanem arról beszélek, ami valóban foglalkoztatja. Mindez nem azt jelenti, hogy nem lehet egy általánosan, bárkinek mondható mondanivalóm, de amikor egy konkrét horoszkópértelmezésben túljutottunk ezeken, akkor a legfontosabb a probléma tárgyalása a személyes karakter „hangnemében”. Egy újabb fontos pontosítás. Nem arról van szó, hogy a metafizikát, az értelmezési bázis személyek szerint ide meg oda csavarjuk, csak azért, hogy az jól „találjon.” Az értelmezési bázis alapszellemiségén semmi sem változik, azaz csak olyan értelemben változik, hogy az ember tovább kutat és tovább fejleszti e bázist. Egészen más az, hogy meg kell néznünk, hogy értelmezési bázisunk hogyan, milyen módon kap érvényt egy konkrét horoszkópban, egy „konkrét” személy számára.

            Tehát, számolás az asztrológia is, méghozzá intenzív számolás, az összetett értelmezési kalkulusok színtere, ahol még a személyes „meghatározatlansági” tényezőkkel is számolni kell.

            A következő fejezetben arról lesz szó, hogy vannak az értelmezési bázisban olyan kulcsfogalmak, amelynek alapvető metafizikai jelentéstana nem maradhat homályban, ha világos értelmezést akarunk készíteni.

 



Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!


    Aktuális

    ...Dénes Mária
    Address:

    E-Mail:
    denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


    Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

    Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

    Esszék, Tanulmányok

    Egyetemes törvények


    Most: 2018-08-22
    Oldal látogatva: 481973
    Most az oldalt nézik: 1 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 1)
    (Nincs regisztrált felhasználó online)
    (Robotok: 0)
    Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
    find Keresés a tartalomban




    Belépés
    Felhasználónév:
    Jelszó:

    Regisztrálás
    [651 regisztrált felhasználó]


    free counters

    Dénes Mária

    Névjegy létrehozása