Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
Valóság.

Világos számunkra, hogy a valóság nem csupán olyan folyamatok összessége, amelyeket passzívan átélünk, és amit, mint tényt tudomásul vehetünk, hanem a valóság alakításába aktívan részt vehetünk. Helyesebben, körültekintőbben fogalmazva, ez csak annyiban világos, amennyibe tudatosítja valaki. Ha valakinek a valóság személyétől független, de lényére ható események áramlásaként jelenik meg a tudatában, akkor az illető hozzáállása a valósághoz nyilván kimerül egy tudomásul vevő tudat szintjén. A mindennapi cselekvéseit egy fajta automatizmussal bonyolítja le. Hogy mit hisz, vagy mit vél a valóságról, nincs differenciálva általa még „az úgy vélem”, „vagy úgy hiszem” kijelentések szintjén sem, hiszen ha ez legalább meglenne, akkor ez feltételezné azt, miszerint megtehető állításokkal kapcsolatban tudná, hogy azok a hit, illetve a vélekedés értékével bírnak. Ehelyett az, ami hit és vélekedés, mintegy belefolyik egy zavaros gondolkodás semmit se értésébe, és mindig az a szent, amit valaki olyan mond, aki számára valamiért éppen tekintélynek számít.

            Több olyan könyvet is olvastam, amelyeknek bevezető fejezetét képezte a valósággal kapcsolatos vizsgálódás. Nem csak spirituális látásmóddal kapcsolatos „ezoterikus” könyvek voltak ezek mind, akadt köztük olyan is, sőt nem is egy, amelyik kifejezetten a művészetről szól. Úgy látszik, ha az ember a szellemnek a hétköznapinál akárcsak egy kicsivel is magasabb régiója iránt érdeklődik, azon nyomban találkozik a valóság kérdésével. Amíg ott foglalatoskodik a hétköznapokban eddig kialakult tevékenységek világában, fel sem merül esetleg az, hogy a valóság még állhat másból is, ezen kívül.

            Ha ellenben arról akar szólni, vagy az iránt érdeklődik, ami a valóság hétköznapi tárgyi-tényi tartományától egy kicsit is magasabb körbe lép, azon nyomban feltevődik magának a valóságnak a kérdése s a szerző vagy a „kereső” e kérdések körül kell forgassa a gondolatait, amíg valamilyen válaszokig el nem jut. Eljuthat odáig is, hogy a valóság alapvető kérdése meghatározhatatlan, de ez is egy fajta válasz. Sőt, sokkal komolyabb, aki homlokon akar csapni azzal, hogy hagyjam már, ne filozofáljak, az van, amit mi itt mindannyian látunk s punktum. Egyébként tényleg igaza van, mert az van, amit itt mi mindannyian látunk, csak nem mindegy, hogy aki ezt mondja, hogyan gondolja. Ha netán úgy gondolja, hogy amit mi mindannyian látunk, mint valóságot, ebből az következik, hogy van a tudatnak, az elmének „a valóságot egy éppen így látó” irányulása, és ebből továbbá következik hogy nem csak valami van, hanem valaki is, akkor esetleg egyet is tudok érteni vele.

            Van elme, tudat, az embernek egy szellemi lénye, s ez mindenképpen túlmutat a tárgyi világ tényein. Sőt, már maga a tény egy olyasvalami ami már valahol az elme világában tudatosul. Biztos vagyok benne, hogy az a villanyoszlop, ami az ablakomból látható és amelyet most nem nézek, mert éppen írok, most is ott van a helyén, ugyanolyan szürkén, ugyanolyan szilárdan áll. Elmém elfordulása a tárgytól nem okozza a tárgy eltűnését és átvonulását egy ködszerűen lebegő világba. Ott van. Nem is nézek oda és tudom, hogy ott van. Amikor odanézek, látom, hogy tényleg ott van, de ha nem nézek oda is biztosra vehetem, hogy van. A tárgyi világ objektív. Nem kell nekem vagy bárkinek is cáfolnia a tárgyi világ létét. Csupán azért, hogy spirituálisabb lehessen... Lehet úgy is spirituális, hogy a tárgyi világot elfogadja a maga objektivitásában úgy, ahogy van. Nem kell egyre kisebb és kisebb részecskékre és a részecskék méretéhez viszonyított egyre nagyobb köztes terekre hivatkozva rámutassak arra, hogy az asztal, amelyen írok, nem létezik úgy, ahogyan azt látom. Engemet az érdekel, hogy én éppen így látom, és azt tudom mondani, hogy „asztal”. Nem az a csoda a dologban, hogy tényleg apró részecskék halmaza az asztal, mert tényleg az, hanem az, hogy a valóság valamilyen tartományában, éppen ebben a tartományban, egy praktikus kis összefüggő alkalmatosságot látok, nevezetesen egy asztalt. Ez engemet valahogy jobban feldob. Persze nem tagadom azt, hogy „lefelé” haladva egyre kisebb részecskék következnek, és egy bizonyos értelemben megnövekedik a tér, vagy inkább az „űr”.

            A tárgyi világ tényei valami olyanok, amit tudomásul veszünk és elismerünk. De az a kör, amelyben beszélni lehet e tényekről, az már az értelem világa és a beszélők mi vagyunk.  A „kutyát” se érdekli, hogy az asztal „asztal”, de nekünk fontos. Fontos, mert tényleg fontos. Az értelem univerzumának bizonyos tartományához tartozik a tárgyi világgal kapcsolatos kép-, gondolat-, szó- és fogalomkészletünk, ez is egy fajta tudás a maga jelentőségével. A tárgyi világgal kapcsolatosan érzéki tapasztalatokat is gyűjtünk, s ez nem csak kiegészíti a megismerést, hanem a megismerés alapvető módja. Végső soron, amit tárgyi világnak mondunk, felszívódik a metafizikumban, olyan értelemben, hogy szilárd tényi tulajdonságait megtartja, azonban már mást jelent számunkra mindez, mint amikor csak merő anyagnak néztük. Mindezzel nem akarok keverni egy sajátosan derivált materializmus egy sajátosan derivált mentalizmussal és a végén kijelenteni, hogy ez így a jó. Csupán megrögzött, s szerintem nem jogos alapon megrögzött klasszifikációkat akarok alapjukban kissé megmozgatni, amelyek a valóságot felosztják olyan merev határokkal, amelyeket sem a tapasztalat, sem a gondolkodás, sem a tapasztalati gondolkodás, sem a gondolkozói tapasztalat szintjén nézve nem találunk sehol. Ilyen az a felosztás, amikor a világ, az élet, a földi dolgok nem szellemi megnyilvánulásoknak van kimondva, aztán egy mereven a semmibe húzott határ után jön a szellem, a metafizika. Az ilyen mereven a semmibe húzott határral csak az a baj, hogy valami különleges módon hatva nagyon is meg tudja határozni annak az embernek a gondolkodását, szemléletét, aki ezt beveszi. Különös állapot alakul ki ilyenkor, mert az ember már „szellemi”, elfordul a „tárgyi világtól” és egy „szellemi-metafizikai” valóság felé tekint, azonban ott sincs egyéb, mint gondolat, s a gondolat pedig valamire vonatkozik, tartalma, tárgya van. Ekkor jöhet segítségül a felismerés, hogy a tárgy sem jelent anyagot. Sőt, maga az anyag sem jelent úgy anyagot, hogy azt egy az egyben szembe lehessen helyezni a szellemmel. A hagyományok beszélnek szellemről, lélekről, testről, de nem beszélnek anyagról. Beszélnek az embernek az anyagi világba való süllyedéséről, de ez is egy mentális, tudati helyzetről, illetve az ez szerinti beállítódásról beszél inkább, s nem arról, hogy az anyag a szellem száműzöttje, ellentéte lenne. Hamvas beszél egy helyen az anyagban dolgozó „sötét” erőkről, azonban világos, hogy nem az anyag „rosszasságáról” van szó, szemben a szellem „jóságával”. Mindebből nem következik az anyag felmagasztalása sem, csupán arról van szó, hogy szerintem az egész kérdéskör nem a megfelelő helyről van megfogva. Olyan ez, mint a szubjektív-objektív, a külső-belső viszonyításaink esetében. A helyzet ezekkel a fogalmakkal az, hogy bár jogosan használhatjuk őket úgy általában véve, nem használhatjuk a valóság felosztására, nem lehetnek a valóság zónáit kimérő merev határok. Már csak azért sem, mert nincs ahová „lokalizálni” őket. Mondom azt, hogy „belső”, célozva arra, hogy nem egy külsőséges dologról van szó, hanem mondjuk élményekről, „szubjektivitásról”. Aztán, ahogy a Hamvas-regény, a „Karnevál” egyik szereplője mondja, kérem ne hivatkozzanak „belsőre”, „bent” csontok, inak, erek, izmok, idegek vannak. Valaki állíthatja, hogy a „belső”-t átvitt értelemben kell érteni. Jó. De akkor azt is mondja meg, hogy honnan hová van átszállítva ez az értelem, mert, hogy ha van külső és van belső, és ugyanakkor a belsőről csak átvitt értelemben lehet beszélni, akkor ez feltételez még legalább két „parcellát”. Mégpedig azokat, amelyek közül az egyikből az értelmet át kell vinni a másikba, ahhoz, hogy a belsőről „helyesen” lehessen beszélni. Természetesen nincsenek ilyen kondérok, fazekak sehol, és ha vannak, akkor ezekről csakis „átvitt értelemben” lehet beszélni... Íme az átvitt értelmek körben-forgása.

            A szubjektív, objektív szavakkal ugyanez a helyzet. Használhatjuk nyugodtan, de amikor a valóság felosztására használom, kezd a dolog „csikorogni”.  Az én szubjektív véleményemről beszélhetek még, de amikor a szubjektív valóságról és objektív valóságról beszélek, kezd az egész több, mint gyanússá válni. Nem a határokkal van a baj, hanem azzal, amikor a valóságot tartályokban tartható, egymástól elszigetelt tartalmakként akarjuk elképzelni.  Beszélhetek tartományokról, szférákról, a valóság megnyilvánulásának különböző színvonalairól, amikor azonban úgy képzelem el, vagy úgy akarom beállítani, mint valami egymás mellé helyezhető csíkokat, sávokat, mondjuk színes vászondarabkákat, akkor meglehet, hogy ez a valóságot kissé ügyetlenül modellezni és demonstrálni akaró kísérletnek elmegy még, de maga a valóság túl fog mutatni ezen. Amikor elkészítem a modellt és mutatom az embereknek, „íme a valóság”, akkor a valóság már az, hogy <mutatom az embereknek a modellemet és mondom, „íme a valóság”>.  A valóság magyaráztok is hasonlóak. A valóság túlmegy a magyarázaton, a valóság az, hogy valaki magyarázza a valóságot. Mindez nem zárja ki azt, hogy a valóság magyarázata segít a valóság megismerésében. Persze, attól függ, hogy milyen magyarázat.

            Észre kell vennem azt is, hogy jelenleg éppen én is a valóság természetének valamilyen magyarázatán munkálkodom. A valóságnak a valóságként lenni tudása egy eléggé sajátos szellemi körülményként tételezhető fel, amelyet elég nehéz megragadni, sőt még az is kérdés, hogy ezzel a szellemi körülménnyel kapcsolatban egyáltalán a megragadás-e a megfelelő szó, illetve teendő.

            Életünket éljük és a szellem ajándékának tekinthetjük, hogy a nyelv által, ha gyakran elég körülményesen is, de megérthetjük egymást. Megértjük egymás problémáit úgy, ahogy azok vannak és ha tudunk segítünk vagy segítséget kérünk. Legalábbis a “jóindulat” és az együttműködés elvét feltételezve. Naívnak tűnhetnek e gondolatok, és mondhatná valaki, “ébresztő, Isten hozott a kőkemény valóságba, ahol kemény érdekek harca folyik”. Igaz van. Csakhogy a kemény érdek energetikája is ki fog merülni. Ha energetikáját hatalmilag akarja biztosítani, az sem fog hosszú távon működni. Elég hamar el fog jutni nem is annyira az energetikai krízisbe, hanem inkább a morálisba, ahonnan már csak egy lépés az “ontológiai” összeomlás. Sokkal jobb érvényesnek inkább az együttműködés elvét fogadni el. Ismét egy kényes téma. Mert nem mindegy, hogy miben működünk együtt. Abban is együtt lehet működni, hogy közös erőfeszítéssel elpusztítsuk a Földet.

            A valóságot alakítjuk, mivelhogy a valóság alakítható. Ez nem azt jelenti, hogy a valóság más lesz, mint “valóság”, hogy a valóság helyett valami másról fogunk beszélni. Azt sem jelenti, hogy amint Hamvas írja, az alma nem esik le a fáról, hanem az ágról leválva megáll a levegőben. Bár mondhatnánk, hogy az állapotok, az események menete változik meg, s ha ezeknek alapjait ismerjük, akkor tehetünk azért, hogy e változások a tudatosság kontrollja szerint menjenek végbe. Azonban inkább mégis azt mondhatjuk, hogy mi változunk meg s így a tudatosság is más értelmet kap. Teszünk azért, amiért tennünk kell a továbbiakban is, azonban a tudatosság fő szerepe nem a valóság kontrollálásában, hanem inkább a valóság megismerésében lesz. Ez a megismerés is egy “tett”. “Ismerd meg az igazságot és szabaddá válsz”. Végső soron, ami a valóság, az az igazság is. Sok, valósnak tűnő valamivel találkozunk, amelyről kiderül, nem az igazság. Ebben az állapotban nem árt megkülönböztetni a valóságot és az igazságot. Mint ahogy meg lehetne különböztetni a valóságot a  megnyilvánulásba lopakodó korrupciótól. Azonban bárhogy spekulálunk, oda jutunk, hogy végső soron a valóság és az igazság “azonosságszerűen találkoznak.” Ami nem valós, nem lehet igaz sem sem. S fordítva. Nem ezt a kettőt kell megkülönböztetni, hanem inkább a valóságot és az igazságot a korrupt megnyilvánulástól. A megnyilvánulásba lopakodó korrupciónak is megvan a maga “realitása”, de éppen ez az, amit le kell lepleznünk. Az igazság és a valóság között is megvan a különbség, de ez nem a két fogalmat szembeállító különbség, hanem inkább egy metafizikai differenciát fejez ki. Ezért nem lehet egy az egyben azonosítani őket, azonban a szoros összefüggés vitathatatlan.

            Szellemi törvények szabályozzák a valóság alakíthatóságát. Ezek egyszersmind a lét “alapstruktúrájából” adódnak. A lét az, aminél tovább menni nem tudunk. Ez az, amin kívül nem tudunk felfogni semmit. Az létnek az ürességként felfogott állapota is lét. Ez nem egy “pozitívista” létkoncepció. Lehet gondolkozni a Nem-Léten, a metafizikai nullán, a meg-nem-nyilvánuláson, mint ahogy ezt Guénon is megtette. Gondolatait elfogadhatónak tartom, annál is inkább, mert Guénon “tradícionális” metafizikát művelt, amei azt jelenti, hogy az ősi, szellemi hagyományokból indult ki. Azonban ez sem valami megsemmisülésre utal, hanem pontosan a Léthez kapcsolódik vissza, ahhoz az alapvető valósághoz, amelynél többet emberileg mondani nem tudunk.

            A valóság alakíthatósága csakis a tudatosságunk növeléseként képzelhető el. Nem zárja ki ez a konkrét tetteket, már csak azért sem, mert maga a tudatosságnak a megismerés általi növelése, fejlesztése is tett. Sőt, éppen olyan konkrét, mint amikor fogunk a kezünkben egy eszközt s dolgozunk. Összetartoznak ezek a tettek, amit külön-külön mentálisnak és manuálisnak nevezünk meg. Nem ugyanaz, nem azonos, de szoros kapcsolat fűzi össze őket. Mint ahogy a gondolatot és a szót. Végső soron beszélhetnénk az ember logo-mentalo-manuális képességéről, amelynek szellemi gyökere, eredete egy.

            Ezzel a képességgel fordulunk a megismerés felé, a feladatok felé. Ha a hagyomány szintjén akarjuk ezt elhelyezni, akkor leginkább az “anthakaranának” nevezett és belső szervnek nevezett “szellemi szervünkről” van szó, amely a buddhiból, vagyis értelemből, manaszból, vagyis a öt cselekvőerőt és öt megismerőerőt összerendező belső érzékből és az ahamkárából, vagyis az énből áll. Ez a megfeleltetés erőltetett, mert végülis az egész embert, és a létezést valamint az ember és a létezés viszonyát tartjuk szem előtt. Nem határozzuk meg véglegesen, hogy mi az egységes egész, de feltételezzük, hogy van ilyen létállapot és az arra felé vezető útat integrációnak nevezzük.

            Amit sikerül integrálnunk, azt ellenőrizhetjük az életünkben. Hasonló ez ahhoz, amikor valamit tanulunk. Tanulunk és le tudjuk ellenőrizni, hogy mit, mennyit és hogyan tudunk. Nem mindig ilyen egyszerű, de összetettebb kérdésekben is el tudunk igazodni, azt illetően, hogy valamivel kapcsolatban éppen hogy állunk. És ez a fontos, hogy valahogy felmérjük, hogy egy problémával, feladattal éppen hogy állunk, mert csak abból tudunk kiindulni mindig, ami a reális, ami a valóságnak a személyesen jelenlevő állapotát fejezi ki. Csak így tudjuk felmérni, hogy igazán mire is van szükségünk, ha tovább akarunk haladni.

            A születési horoszkóp erre vonatkozóan úgy ad információkat, hogy elsősorban a tudatosságra helyez hangsúlyt. A konkrét, mindennapi életvilágra vonatkozó feladatokat térképez fel, de a fő üzenet a tudatosság növelésére vonatkozik. A valóság alakíthatóságának kulcsa a tudatosság. Egy fontos megjegyzéssel. Mégpedig azzal, hogy itt nem arra kell gondolni, hogy a tudatban végrehajtott olyan módosításról van szó, amelynek következtében valaki a valóságot már nem úgy fogja látni, ahogyan az van, és erre ráfogjuk, hogy ez ám a valóságalakítás. A születési horoszkóp e célből azért megfelelő, mert bár “rég volt”, amikor ez a konstelláció volt, a születési horoszkóp egyben sors-egészet jelző szimbólum-mintázat. A sors-egészet így úgy kell érteni inkább, mint sors-egészre vonatkozó tudatossági struktúrát, még pontosabban e tudatossággal kapcsolatos problematika struktúráját. Ahhoz, hogy a sors-egészet az értelem-egész felé tudjuk vinni, a tudatosság a kulcs. Ehhez fel kell tárni a tudatossággal kapcsolatos problémákat, még akkor is, ha ezek gyakran a mindennapi cselekvések körében mozognak. Attól “metafizikaibb” az egész értelmezés, hogy pontosan a mindennapi élet színvonalán tudunk problémákról beszélni. Mint ahogy arról volt már szó, a mindennapok és a szellem összetartozik. A sors-egésznek az értelem-egész felé való alakítása a tudatosság által nem más, mint integrációs művelet. Az asztrológiai értelmezés információi legvégső soron ebben a műveletben világíthatnak meg olyan mozzanatokat, feladatokat és lehetőségeket, amelyek addig a homályban voltak. A feladatok megvilágítása persze nem azt jelenti, hogy megmondjuk, diktáljuk valakinek, mit kell tenni. A probléma kellő megvilágításából mintegy adódik egy olyan feladatkör, amely a szóba jöhető teendőket magával hozza, akár mint lehetőséget, akár mint szükségszerű lépések megtételét. Az elv mindenképpen az, hogy ha probléma van, akkor megoldás is van, csak meg kell keresni. A probléma megoldásának első feltétele, hogy a probléma megfelelően legyen megfogalmazva és ezáltal úgy láthassuk, úgy foghassuk fel, ahogyan az van. És főleg így fogjunk bele magába a megoldásba. Persze van egy másik irányú mozzanat is, miszerint először meg kell látni a problémát, hogy legyen amit megfogalmazni. Egyáltalán fel kell fogni valamiképpen, hogy van ilyen. Ezen a pontoon nincs elakadás, mert legtöbbször már nagyon is nyilvánvaló problémával vagy problémákkal keresi fel egy ember az asztrológust. Az más kérdés, hogy vajon ugyanolyan problémafelfogással fog-e rendelkezni, mint az értelmezés előtt? És főleg ugyanolyan, a megoldásokat illető bizonytalansággal?

            Szerintem, ha az asztrológus jól végezte a dolgát, akkor nem. Mind a probléma, mind a megoldás lehetősége számára világosabbá fog válni. Egyáltalán nem akarok még csak rejtetten sem utalni arra, hogy az asztrológus akkor és csak akkor végezhet jó munkát, ha az ebben és a korábbi fejezetekben leírtakat szentírásszerűen betartja. Egyáltalán mit is tarthatna be? Csupán felhívtam a figyelmet egyre s másra, olyan kérdésekre, szempontokra, amelyekkel előbb-utóbb találkozik valaki, ha értelmezések, elemzések készítésével foglalkozik. Az értelmezések, elemzések elől tudatosan hagytam el az “asztrológiai” jelzőt. Ugyanis gyakran olyan kérdéseket vizsgáltam meg, de legalábbis hoztam fel, mint megvizsgálandó szempontokat, amelyek bármely féle értelmezési, elemzési gyakorlat során felmerülhetnek.

 



Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!


    Aktuális

    ...Dénes Mária
    Address:

    E-Mail:
    denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


    Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

    Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

    Esszék, Tanulmányok

    Egyetemes törvények


    Most: 2018-06-21
    Oldal látogatva: 475003
    Most az oldalt nézik: 2 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 2)
    (Nincs regisztrált felhasználó online)
    (Robotok: 0)
    Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
    find Keresés a tartalomban




    Belépés
    Felhasználónév:
    Jelszó:

    Regisztrálás
    [651 regisztrált felhasználó]


    free counters

    Dénes Mária

    Névjegy létrehozása