Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
A negyedik otthonszűlésem

...  ...  ...

 

Szeretettel üdvözöllek kedves Barátom!




Örömmel elmondhatom, hogy július 21-én reggel 6 óra 21-kor megszületett a negyedik gyerekünk, a kisfiúnk, Szabolcs.

Az újszülött Szabolcs 

A szülésről szeretnék röviden beszámolni, mivel úgy érzem, ezt a szülést a lehető legjobban sikerült végigélnem, végig vinnem, annak ellenére, hogy számos részletben eltért az előző szüléseimtől. Ebben a negyedik szülésben elmondhatom, hogy a normális, természetes, zavarmentes szüléshez kötődő minden vágyam, vagy inkább óhajom, ambícióm beteljesedést nyert. Ezért is igyekszem minél részletesebben leírni amíg még friss az élmény.

 

 

A szüléshez kapcsolódó előző nap, napok eseményei

 

A szülés előtt négy nappal egyértelműen érzékeltem, hogy az ízületeim kezdenek felpuhulni, kilazulni. Ezt a jelenséget a korábbi várandóságaim végén ott azonosítottam be, amikor a baba kezdett leszállni és a mozgásom kezdett elnehezedni. Mivel azonban ez utóbbi áldott állapotosságom időszakában keveset mozogtam intenzíven, amely miatt a várandóságot nehezebben viseltem s több ilyen, olyan fájdalommal járt a végén, mint a korábbi állapotosságaim, ezért a régi eligazodási pontjaim nem voltak meg. Illetve megvoltak, csak nem tudtam őket olyan egyértelműen értelmezni, s nem összekeverni azzal, hogy nem mozogtam eleget és az izmaim, s az ínszalagaim húzódnak, feszülnek, nem eléggé erősek és rugalmasak. Volt egy a várandóságom elején kezdődő derékfájásom, ami időnként előjött az egész időszak alatt, s a végére kifejezetten intenzívé vált, főképp amikor nagyobb méretű, s fizikailag jobban igénybevevő tevékenységeket végeztem, valamint reggelente felkelés után pár percig.

Én ugyan naplóztam és dekonspiráltam is, mi a szellemi oka a deréktájéki fájdalmamnak, de az nem múlt el, viszont ez miatt nem zavartattam magamat, mert Előd fiamnál is volt egy ehhez hasonló tünetem, ami aztán nyomtalanul eltünt a szülés után. ( Az asztrológiát tudók kedvéért írom le, így utólag ugrott be, hogy (talán) azért nem múlt el, mert nem jól dekonspiráltam, ugyanis én deréktáji és Mérleg problémaként azonosítottam be a télen, holott tulajdonképpen, az utolsó időszakban, amikor tisztán éreztem melyik ideg nyomódik, s több panaszt okozott s jobban oda kellett figyeljek rá, vált világossá: a szakrális és nem a lombáris részen van a probléma. Vagyis itt nem Mérleg, hanem Skorpió problémáról van, volt szó. Ez a kisbaba születési képletében is látszik, ugyanis a Skorpiónak megfelelő nyolcas háza terhelt, valamint a Skorpió uralkodó bolygója a Plutó van letámadva egyértelműen, Mérleg probléma pedig nincs is a képletében).

Ez a „deréktáji” fájdalom szűnt meg egyik napról a másikra minden előzmény nélkül a szülés előtt öt nappal. Ebből jutottam arra az egyértelmű következtetésre, hogy kilazultak, felpuhultak az izületek, mivel a csigolyám nem nyomja már az ideget.

 

Az egész folyamat egyébként úgy kezdődött, hogy a konkrét vajúdást megelőző éjszaka, miután a férjem későn érkezett haza, mert készítettek egy filmet s sokáig odamaradt, felköltött éjjel egy óra körül s többé nem tudtam visszaaludni csak reggel hat óra fele. Mindeközben úgy éreztem, hogy rendszeresen jelentkező fájdalmaim vannak, amelyek még szülési fájdalmak is lehetnek, illetve szülési fájdalmakká is átalakulhatnak. Gondoltam majd reggel meglátjuk s igyekeztem elaludni.  Reggel derült ki, a magzatot védő nyákdugó egy része már kijött, s még utána is jött ki belőle a reggel folyamán, de a fájások teljes mértékben megszűntek. Kissé meg is illetődtem, mi van most? Fogok szülni, vagy nem fogok? Ha igen, akkor miként, fájások nélkül? A férjem nyugodt volt, azt mondta, hogy majd újra beindulnak mikor ott lesz az ideje.  Ez engem persze nem nyugtatott meg teljes mértékben, de örvendtem annak, hogy nem aggódik. Dél körül a gyerekeket levitte a szüleimhez. Ezt mindkét korábbi szülésnél így tettük a minél zavartalanabb szülési körülmények létrehozása céljából. Ugyanakkor a szülés után is vigyázott anyám egy hetet rájuk, s így könnyebb volt a regenerálódás valamint a kis újszülöttre is jobban odatudtam figyelni. Amikor telefonon felhívtam, hogy értesítsem a gyerekek érkezéséről, elmondtam neki, hogy a nyákdugóból valamennyi elment, de a fájásaim megszűntek, s nem tudom mi van most.

Miután a gyerekek lementek falura s nem kellett már őket készíteni, velük foglalkozni, a neten utána néztem mi is a helyzet a nyákdugóval, mi van egyáltalán ilyenkor. Ott találtam cikkeket arról, hogy a nyákdugó távozása nem kötelezően jelenti még a szülés azonnali beindulását, csupán azt jelzi, hogy valamikor szülni fog a nő a közeljövőben. Ez lehet egy napon belül, de lehet egy, vagy két héten belül is. Fórumokon számos esetet olvastam, ahogy többeknek is sokkal később egy, két hét után indult be végül a szülésük. Vissza is hívtam anyámat, ne aggódjon, mert semmi gond, legfeljebb vele toltam ki, mivel fölöslegesen levittük a gyerekeket, s most neki kell rendeznie őket, miközben én nem is szülök még.

 

 

A vajúdás és a szülés

 

A férjemnek a faluról történő hazaérkezte után, a városban még sétáltunk egy hosszat a délután folyamán. Később, este nyolc óra körül elment filmet készíteni, én pedig a lakásban a házimunkával foglalatoskodtam. Tíz óra körül eszembe jutott, hogy aznap tulajdonképpen egy körtén kívül nem ettem semmit, s mégiscsak ennem kellene valamit, arra az esetre ha netán beindulna a szülés, ne kerüljek energia hiányba, s ne legyek gyenge. Valójában ugyanis az azt megelőző nap sem kívántam semmiféle ételt, s igen keveset ettem, ráadásul amit ettem az is folyamatosan ment ki belőlem. Nekem akkor úgy tűnt, valami enyhébb gyomormenés-szerűséget kaptam, kaphattam, miközben nem történt más, mint hogy a szervezetem tisztult, tisztította magát, készült a szülésre. Köztudott, a szülés beindulta után nem javallott a táplálkozás, mert azt tartják, hogy a gyomorműködés leáll és az étel a gyomorban marad. Szélsőséges esetben a vajúdás közben elfogyasztott ételt a szülőnő kihányja később. A kórházban, ahol ráadásul a műtét (a császármetszés) lehetőségével is számolnak, ezt messze elkerülik, még a vizet sem adnak.

Éjszaka tizenkét óra körül felébredtem, kezdtem érezni a fájások beindulását. Ami megzavart, hogy nem szokványosan, a korábbi szülésekhez hasonlóan, a derekamból indultak ki, hanem kifejezetten a hasam alatt elől s el sem értek a derekamig miközben máris abbamaradtak. Mivel rendszeresen  jöttek és múltak el hasonló időtartam letelte után, felkeltem (nem akartam mulasztást elkövetni, mint előző éjszaka, amikor reggelre halogattam a felkelést). Megmértem s kb. harminc másodperc körül tartottak. Megbizonyosodtam ezek által a szülés beindulásáról. A felkelés után a fájások ráadásul gyakrabban  kezdtek jelentkezni mint előtte, körülbelül 7-10 percenként és egyformán hosszúak voltak,  természetesen volt kezdetük, maximumuk és utána hirtelen elcsendesedtek. Az ajtónak támaszkodva a hátgerincemet mentesítve a tartás alól, hagytam, hogy a méhösszehúzódás minél teljesebb legyen, miközben befele figyeltem és mélyeket lélegeztem. Hálát adtam és örvendtem minden bekövetkező fájdalomnak s elképzeltem amint tágulok és amint egyre tágul, megnyílik a szülőcsatorna bennem.

Az előbbi szüléseim aránylag hosszú, 12 órás, vajúdásai alapján arra számítottam másnap délelőtt, vagy délkörül meglesz meg a baba. Nagyon örültem a gondolatnak és bizakodva, derűsen megnézegettem időnként, a fájdalommentes időszakokban, a másik szobában előkészített mózeskosarat. Közben néha egyet, egyet rúgott, mocorgott a baba a pocakomban s én gondolatban üdvözöltem, hogy nemsokára találkozunk idekint. Ekkora már éjszaka volt, csend és langyos meleg, én pedig egyedül sétáltam a lakásban.

Közben néztem az órát, fél kettőt mutatott. A férjem még nem érkezett haza, holott egy órára ígérte meg. Igaz azt is megegyeztük, ha beindul a szülés felhívom és azonnal indul. Felhívtam jön-e már haza, de nem mondtam meg a szülés beindulását, ugyanis azt mondta éppen indulóban van s nem akartam riadóztatni, valamint nem akartam telefonba közölni a hírt. Perceken belül úgyis itthon volt és a saját szemével konstatálhatta a fejleményeket, amit egyébként is sejtett mikor felhívtam. Rántott tojást evett, aztán megegyeztük, egy órácskára le kell feküdjön, mert nagyon fáradt. Ő is másnap délelőttre tippelte a baba érkezését s ahhoz mérte az időt. Megkért, ha netán hamarabb jönne költsem fel időben, ne az utolsó percekben, mert össze kell szednie neki is magát. Teljesen ébernek kell lennie, ahhoz, hogy minél jobban jelen tudjon lenni amikor megszületik a baba és nyilván utána is, amikor az ő feladatainak nagy része következik. Személy szerint kifejezetten örültem annak, hogy lefekszik s nem várakozik mellettem fáradtan, így újra nyugodtan lehettem a magam dolgaival.

A sült tojás szagától felfordult a gyomrom és émelygéseket kezdtem érezni.

Kis időre oldalfekvésben, mivelhogy ilyenkor háttal nem javallott, ledőltem az ágyra. Egy félórára terveztem a pihenést, de egy kerek óra lett belőle. Közben meg alig volt, csak vagy háromszor, méhösszehúzódás, s az is eléggé kellemetlenül érintett így feküdve, miközben amikor sétáltam olyan is volt, hogy egy negyedóra alatt háromszor húzódott össze a méhem. Aki szült, vagy aki jártas ebben a témában tudja, hogy ilyenkor amennyire csak lehet mellőzni kell a lefekvést, eldőlést és minél többet kell állni, járkálni sétálni, annak érdekében, hogy a baba súlya kifejthesse a maga áldásos hatását. Ugyanis a baba fejének nyomása a méhnyakra szoros összefüggésben áll a méhösszehúzódásokkal és elengedhetetlen ösztönző hatást fejt ki az érdekükben. Ülni is pl. lehetőleg inkább csak a fájások idején ajánlott, s azt is úgy, hogy a baba helyzetének függőlegessége megmaradjon továbbra is és ugyanakkor a csípő is táguljon. Ezért jó pl. ha támlás székre ülünk csak fordítva, a támlájával szemben, a lábunkat áttéve rajta. Körülbelül négy körül kezdtem el újra sétálni, közben a pihenés után, a gyomrom helyre állt. Az összehúzódások között néha beereszkedtem egy olyan joga pozícióba amelyről azt tarják, hogy a csípőt nyitja és a segít a baba fejét minél inkább a szülőcsatornába irányítani.

 

Nagyon jól éreztem magam a hajnali csendben. Elárasztott az belülről jövő nyugalom, biztonságérzet, amely egyébként minden szülés jellemzője, amennyiben a nő hagyja ezt megtörténni magában s nem aggódja túl a folyamatot, vagy nincs benne túlzott ellenállás az eseményeket illetően és természetesen amennyiben hagyja és nem zaklatja túl a környezete sem őt. A teraszunk ajtója nyitva volt s áramlott be rajta a hűs, tiszta hajnali levegő. Csak azt sajnáltam kissé, hogy nincs udvar a közelben, ahová kiléphetnék, hogy közvetlenül érezzem az egységet az egész természettel.

A fájások közötti időkben a teremtés mikéntjére, folyamataira, a teremtői azonosságomra gondoltam és azt erősítettem magamban. Eszembe jutottak női ismerőseim, korábbi szüléseim s még számos ezzel kapcsolatos gondolat. Mikor mindezeket már kimerítettem, s érzetem, hogy belefáradok, türelmetlenné válok, levezetésképpen még egy, két kintfelejtett gyerekruhát összefogtam és helyreraktam a lakásban. Ez a tevékenykedés kifejezetten jólesett. Szívesen feltettem volna valami lágy zenét is, ha nem sajnáltam volna megtörni ezt a magányos, kívül belől nyugodt, bensőséges csendet. A kis tevékeny kitérő után visszatértem korábbi hangoltságomhoz és gondolataimhoz, már amennyire lehetett most már, mert egy negyed óra alatt kb. két három fájás mindig jött.

 

Öt óra körül intenzívebbeknek kezdtem érzékelni fájdalmakat, már a derekamig is kezdtek hátra érni, de ami még ennél is fontosabb, hogy jobban éreztem magam, amikor nyomtam, nyomkodtam, mint amikor nem a fájások alatt. Ahogy ott álltam az ajtó félfájának támaszkodva, enyhén szétterpesztett lábakkal s figyeltem a fájdalmat beugrott a kép, hogy megnyílik a szülőcsatorna a lábaim között amint nyomok s kicsúszik lefele rajta a baba, vagyis még akár így állva is megtudnám szülni a gyereket. A váratlan bevillanástól megilletődtem, kissé meg is ijedtem. Gyorsan mentem felkölteni a férjem, de mivel a fájdalom nem volt túl intenzív, lazábban fogalmaztam s azt mondtam igyekezzen felkelni, mert úgy néz ki, nem vagyok biztos benne teljesen még, de beindultak a tolófájások.  Jó fáradt volt még mindig, megkérdezte hányóra. Negyed öt volt. Visszajöttem a nagyszobánkba s letérdeltem a széknek támaszkodva. Nem írtam, de amikor az éjszaka folyamán a férjem hazajött felvettük a szőnyeget és letettem helyette kisebb, kényelmes, puha pokróckát, amit leterítettem egy fehér vastag pamut pelenkával. Erre térdeltem most. Ez a térdelés és széknek támaszkodás volt a bevált, kedvenc szülési pozícióm, Elődkét és Csillukát is így szültem. Még egyszer innen átszóltam a férjemnek, hogy jőjjön, ha nem akar lemaradni, plussz én sem szeretném stresszelni magam az ő hiánya miatt, hanem teljes mértékben a szülésre szeretnék figyelni. Ott is állt előttem azonnal.

 

Időközben meg jöttek a fájások s én kezdtem nyomni. Elég hosszan tartottak. Már nyomtam jó sokat mire újból lélegzetet vettem s még mindig tartott a méhösszehúzódás, még mindig lehetett nyomni. Nyomás közben, s között meg az is járt az eszembe, hogy kijön az, kijön az, kinyomom, világra hozom azt, amit kilenc holnapon át neveltem.

Két fájás (méhösszehúzódás) között, egy kis tükörrel megnéztem mekkora a tágulás és egyáltalán mi látszik odalenn. Ott, ahol eddig csupán egymáshoz tűrődő izomkötegek látszottak, most már egy csillagszerű nyílás keletkezett. Bent a mélyben pedig látni lehetett egy kis sötét és szürkés valamit. A magzatnak a burka gondoltam. Ebből tudtam, hogy közel állunk a végkifejlethez, de a magzatvíz még mindig nem folyt el.

A következő összehúzódásnál határozottan éreztem, ahogy a baba csúszik lefele a szülőcsatornán, amint nyomok. Hirtelen szerettem volna, ha férjem is a bőrömbe bújhatna és ő is világosan láthatná, érezhetné azt amit én, közvetlen része lehetne abban az élményben amin átmegyek. Persze ilyesmi nem lehetséges, ezért a fájások között igyekeztem elmondani minél részletesebben mit tapasztaltam, s hozzátettem még az is lehet, nemsokára megszületik.

A rákövetkező fájás ugyanígy telt, még a sokat emlegetett székelési ingert is lehetett érezni, de nem mertem tovább nyomni, elengedtem a fájdalmat. Nem jött, hogy elhiggyem ilyen könnyen kitud jönni. Mondtam a férjemnek: következőkor „megemberelem” magam és addig nyomok teljes erőmből, ameddig a fájás tart. Lesz, ami lesz.

Kissé hiányzott az előbbi szüléseknél megszokott biztatása, de annyira közel ereszkedtem a földhöz, hogy nem fért közel hozzám és egyébként is az volt az alapállása, hogy rám bízza, tudom én, érzem én mit kell tennem. Arra lettem figyelmes, s amit nem vettem észre, vagy talán nem is tudatosítottam ennyire világosan a korábbi szüléseimnél, hogy amikor fájások közben nyomtam szinte semmit nem fájt az egész. Vártam a medencémet szétfeszítő érzéseket, vagy valami hasonló nagyon fájdalmasat, de semmi. Csak akkor fájt, amikor az új lélegzetvételnyi időre, vagyis a belégzésnél nem nyomtam.

Miközben beszélgettünk a férjemmel az előbbi összehúzódás után, kezdtem érezni, hogy újra jön a fájás és figyelmesen bár, de bevetettem minden erőmet. Egyszer csak pukk, egy kis magzatvíz szétfröccsent és utána nyomban megjelent a baba feje és finoman kikanyargózott a teste, a fehér pelenkára. Amikor a baba fejét meglátta a férjem kezdett biztatni, hogy nyomjam, mert jön, s bár én is jól láttam, amint szépen kikígyózik, s akarattal vettem vissza kicsitt a nyomás erejéből, hogy minél simábban menjen s ne legyen túl gyors a kijövetele, azért jól esett s mintha még plusz erőt is adott az a kis biztatás, részvétel.  

A váratlan és váratlanul könnyű, meglepetésszerű kibújástól mindketten felnevettünk. Tekintettel a magzatburok épségére későbbre saccoltam a megérkeztét, s még egy, két nyomkodásra számítottam.

A férjem azonnal felvette a kis megérkezettet és orral lefele, a föld fele tartotta, azért, hogyha esetleg a légjárataiba magzatvíz került volna tudjon kifolyni. A baba közben felsírt. Ezután a mellkasomra tettük a megnyugvása érdekében is, de hiába takargattam be, s melengettem mindenféle törülközővel, pelenkával, nem nyugodott meg, úgy ahogy tették a testvérei ilyenkor, akik nemcsakhogy megnyugodtak, hanem még szopni is kezdtek azonnal. Miután a férjem felöltöztette csak akkor nyugodott meg végül. A szoba hűs levegőjére vezettem vissza a viselkedését, vagyis arra, hogy rosszul esett neki a hőmérsékletkülönbség az anyaméh és a külső környezetben tapasztalt között s erre különösen érzékeny volt, hiszen még így is huszonkét fok körül biztos volt a szobában.

Vártunk egy keveset, s mikor már nem lüktetett a vér a köldökzsinorban, a férjem mindkét felől elkötötte és elvágta az általam neki megtartott köldök zsinort. Ez számomra újdonság volt mert eddig ezt a műveletet mindig egyedül végezte. Így váltunk külön szerencsésen egymástól és a kis Szabolcsunk megkezdte az különálló életét. A férjem feladott rá egy kezeslábast és újra visszaadta nekem, most már nyugodtan és figyelmesen nézelődött, még szopott is s én is élvezhettem az első együttlétünk boldog perceit. Eme rövid kis idill közben az órára néztünk s kiderült, hogy elszaladt már háromnegyed óra amióta megszületett, a méhlepényre is gondolni kellett. A férjem belehelyezte a babát a közelembe levő mózeskosárba és mondta, hogy a következő méhösszehúzódásnál nyomjam ki a lepényt. Nem kell azt különösebben megjegyeznem, mindeközben folytatódtak a méhösszehúzódások. A következő összehúzódásnál, az ágy szélén ülve egyet nyomtam és valósággal kiugrott, megszületett a méhlepény is, pár alvadt vércsomó társaságában. A férjem gyorsan megvizsgálta, s mivel mindent rendben talált másodpercek alatt eltüntette a szemem elől. Utána felvette a pokrócot meg a pelenkát, feltörülte a földet és minden rendben volt a szobában, mintha semmi sem történt volna. Csupán a méhvisszahúzódás okozott fájdalmakat továbbra is. Ezeket a periódikusan intenzívebb összehúzódásokat a második szülésemtől kezdve sokkal érzékenyebben és élesebben éltem meg mint az első szülésnél, ahol tulajdonképpen minden különösebb érzékenység nélkül húzódott vissza az eredeti méretére. Egyébként olvastam, ez más nőknél is így van. Főként akkor húzódott (fájt) amikor a kicsi szopott s így történt ez következő két, három, négy napban is.

Felkeltem az ülő helyzetemből s bár nem volt különösebb szükség rá, mert sem rajtam, sem a ruhámon még vérpötty sem volt, letusoltam és ruhát váltottam. Közben a kicsi nézelődött, majd elaludt.

 

A későbbiekben felhívtam a szüleimet és a testvérkéket, hogy elújságoljam a „kicsi baba” megérkezését. Ők nyilván azonnal látni szerették volna, miután a nagyanyjuk háttér biztatására illedelmesen graturáltak. Én teljesen felvoltam dobódva, kifáradást egyáltalán nem éreztem, nem is tudtam elaludni egész nap. Pedig aznap este még egy át nem aludt éjszaka várt rám, mivel a kicsinek, aki a későbbiekben a nap folyamán többször is szopott, ekkora kezdett beindulni az emésztő rendszere és nyugtalan, nyűgös lett, akárcsak a testvérei, akiknél ugyanez az első éjszakai nyugtalan alvás szintén jellemző volt.

 

Most, az ötödik napon a méhem már nagyrészt visszahúzódott. Sőt, lecsengett azóta a tejmegindulás okozta mellfeszülés, meg a mellkisebesedés és begyógyulás is. Minden rendben van, hála az „égnek” és mindannyiunknak. A baba sokat szopik, alszik és kakál mint minden egészséges újszülött baba.

  

 Szülés után néhány órával velem

Végezetül a félelmeimről pár szó és néhány következtetés.

 

Annak ellenére, hogy mindhárom korábbi szülésem otthon történt, pozitív élményekkel telten és mindhárom után azt mondtam, milyen jó lesz majd megismételni, mégsem mondhatom, abszolút mentes voltam minden kételytől, félelemtől, de legalábbis időnként előálló némi szorongástól a szülést illetően a várandóság alatt végig.

Meglepően nyugodt és magabiztos voltam a várandóság elején, de aztán eszembe jutott, hogy a barátnőm is így indult s végül mégis fel ment a korházba s a negyedik gyerekét ott hozta világra. Később kiderült a lelki, szellemi oka, amiért az egész megtörtént, mégis kételyeket ébresztetett bennem, azt illetően vajon megtettem-e mindent a zavarmentes szülés érdekében?

Elég éber vagyok-e ebben a tekintetben? Meg kellett állapítanom egy oldalon bizony vannak hiányosságaim, mégpedig némiképp, nagyobbak mint amilyent én szerettem volna elkönyvelni. Mivel, különböző objektív és szubjektív okok miatt, a mozgást elhanyagoltam egész várandós időszakom alatt, a vége fele főképp, jóval fáradékonyabb lettem s nehézkesebben is mozogtam mint a korábbi állapotosságaimban. Így arra számítottam ez a szülésem fájdalmasabb lesz, mint az előzőek és az igazat megvallva leginkább attól féltem, hogy nem lesz elég izomerőm a nyomáshoz, mivelhogy ernyedtek, lanyhák az izmaim. Persze azért azt is tudtam, hogy az első várandóságom alatt sem mozogtam valami sokat, mégis jól sikerült a szülés, de azért némi belső bizonytalansági tényezőt ez adott.

Ez a félelmem, mint kiderült alaptalannak bizonyult, mivel bár a mozgás hiányzott a szellemi rákészülésem, amelyre nagyon is figyeltem felülírta, korrigálta, kijavította ezt a hátrányt. Legalábbis én így gondolom. Tévedés ne essen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell mozogni legalább a hosszabb séták erejéig, az áldott állapotunk alatt.

A mozgás hiánya, ami szoros összefüggésben áll az így beálló gyengébb anyagcserével, némi következményekkel járt viszont a baba testsúlyának alakulásában. Megfigyeltem ugyanis, hogy az első babánknál, akivel a karatte edzéseket abbahagytam még az állapotosság legelején 2800 gr.-al született. A másodikkal masszírozóként dolgoztam a várandóság elején és később az ötödik, hatodik hónaptól, ha nem is rendszeresen, de el, el jártam hetente egy, egy edzésre, 3000 gr.-al született. A harmadik, akivel rendszeresen jártam az elejétől az utolsó hétig edzésekre 3200 gr.-al született. Az negyedik babám pedig, akivel nem jártam edzésekre, sőt azon kívül is aránylag keveset mozogtam a szabadban 2800 gr.-al született és 50 cm. Hosszú. Meg persze fel is szedtem jó pár kilogrammot pluszba a csökkent anyagcsere miatt. A vérembe levő vas is jó volt a korábbi két várandóságom alatt, most pedig a vashiány  kimutatható volt, akárcsak az első várandóságomnál. Persze húst nem ettem egyik áldott állapotom alatt sem. Ezt csak azért írom, mert az első gyerekünknél a családi orvosnőm finom célzásokat tett arra, hogy talán azért ilyen kisebb súlyú a baba, s azért van vashiányom is, mert nem fogyasztottam húst.  

 

Azt, a mai időkben szinte lehetetlennek tartom, hogy az ember teljesen félelemmentesen élje meg az várandós állapotát, de azt igenis lehetségesnek és ajánlottnak is tartom, hogy sokkal kevesebb fölösleges és értelmetlen félelmet s ezáltal felelősség áthárítást idézzen be magának.  A karatte edzéseken tanultam meg azt a filozófiát, amely úgy szól : Félsz a vizsgától, edz többet. Addig edz gyakorlatilag és mentálisan, ameddig már érzed, hogy nem félsz, s egyszer csak azt tapasztalod, amikor ki kell állni valóban nem félsz, ráadásul mindent jól csinálsz. Lefordítva ezt a szülésre, félsz a szüléstől, légy éberebb, készülj többet rá. Röviden, vizsgáld meg magad kívül, belül az életkörülményeid, a betegségtüneteid, a konfliktusaid, a születési horoszkópod fényében, meditálj és mantrázz, igyekezz minél jobban megtisztulni, átalakulni, a helyes alapállást felvenni minden szinten az egyetemes mértékek, igazságok szerint, s végül nem fogsz félni már a szüléstől, a szüléskor s ami a legfontosabb, hogy jól csinálod azt.

Kedves anyuka, vagy leendő anyuka remélem, hogy e beszámolómmal egy keveset segítethettem, hogy éberen, zavartalanul, szabadon, önállóan és pozitív élményként éld meg a szülésed, ha igen, akkor nem volt hiába való a fáradozásom míg e sorokat leróttam és örvendek neki. 

 

Szabolcs néhány órás korában2

     Szabolcs az első órákban                                                   

 

 

 

 Szabolcs és Berci Az apuka és a kis Szabolcs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Publikálva: 2010-07-28 13:22:16
Megnézve: 7293

Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!

Horoszkóprendelés

Aktuális

...Dénes Mária
Address:

E-Mail:
denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

Esszék, Tanulmányok

Egyetemes törvények


Most: 2018-02-25
Oldal látogatva: 449217
Most az oldalt nézik: 1 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 1)
(Nincs regisztrált felhasználó online)
(Robotok: 0)
Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
find Keresés a tartalomban




Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztrálás
[651 regisztrált felhasználó]


free counters

Dénes Mária

Névjegy létrehozása