Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
Gyakorlati imagináció

          Hamvas Béla írja egy helyen, hogy a sorsot az imagináció képei vezetik. Arra is kitér, hogy az imagináció, a benne lévő képekkel, sokkal meghatározóbb a sors alakulása szempontjából, mint a racionális ész. Jelen tanulmány az imagináció kérdéskörét vizsgálja, azzal a céllal, hogy közelebb kerüljünk az imagináció megértéséhez és közvetlenebb „megérzéséhez”, valamint, hogy néhány gyakorlatibb megfogalmazást tehessünk az imagináció működtetését illetően.

            Először is: mi az imagináció? Legegyszerűbb metafizikai megfogalmazás szerint az ember létezési központja (létcentruma) az imagináció. Ugyancsak metafizikai megállapítás az, hogy az ember nem más, mint szellem, lélek és test egysége. Az imagináció az a személyes központ, centrum, amely e három „találkozásánál” van és amely áthatja e három összetevőt. Természetesen az ősi hagyományok tudtak az imaginációról, egészen pontosan ismerték működését. A mai embernél az imagináció legnagyobb része a tudatalattiba süllyedt, csupán a nappali ébrenléti tudatosság emelkedik ki a „homályból”. Hamvas azt írja, hogy nem olyan nehéz az imaginációt kiemelni a tudatalattiból, a sokkal nehezebb az, hogy az ember az imaginációjában jelen lévő és realizáló tevékenységet kifejtő korrupt képet kicserélje tiszta, világos, értelmes, „üdvös” képre. Ugyanis, a sors szempontjából az a legfontosabb, hogy milyen kép van az imaginációban. Ha korrupt kép van (betegség, csőd, tragédia stb.), akkor az ember összes racionális óvintézkedése ellenére azok az események fognak megvalósulni, amelyek megfelelnek az imagináció képeinek. Persze, ez estben inkább de-realizációról kell beszélnünk, hisz senki nem tekintene igazán realizációnak egy betegséget, balesetet vagy egyéb nem kívánatos eseményeket, állapotokat.

            Egyes kortárs filozófusok is felfigyeltek az imaginációra, kifejtve, hogy az úgynevezett „imaginatio vera” (valódi imagináció) egy olyan, a merő fantáziával össze nem téveszthető képessége az embernek, amely a modern korra különböző okok miatt elsikkadt, elcsökevényesedett, elsorvadt, leépült. Azt is leírják, hogy emiatt az ember sokkal szegényebbé vált. Mindez, sajnos, így van, ezen állítások igazságát metafizikailag is meg lehet erősíteni éppen úgy, mint a konkrét hétköznapi tapasztalatok szintjén. Azonban egy fontos pontosítást kell tenni.

            A sorsot jelenleg is az imagináció vezeti. Az imagináció olyasvalami, mint a biológiai testben a szív és az agy, nem fordulhat elő, hogy a vérkeringést ne a szív működtesse, mint ahogy az sem, hogy a tudati, meg egyéb pszichikai folyamatok biológiai alapja, közvetítője ne az agy legyen. Ami elsorvadt, leépült, az inkább az imaginációval kapcsolatos metafizikai tudásunk és tudatosságunk. Olyan ez, biológiai analógiával élve, mint amikor valaki nem tanul, nem képezi gondolkodását és ennek következtében elbutul.

            Az imaginációval kapcsolatos metafizikai tudás és ennek „mentén” kialakuló tudatosság hívatott visszaállítani ennek a centrális jelentőségű működésnek a folyamatosságát.

            Nem csak egyes filozófusok fedezték fel újra az imaginációt, hanem sok, sikerorientált ember is, akik közül jó néhányan könyveket is írtak, úgy az 1970-es évektől erre felé. „Vizualizálj”. „Csináld meg a sikeredet”. „Sorsod ura te magad vagy”. Körülbelül ezek azok az ösztönzések, biztatások, amelyeket leszűrhetünk magunknak e munkák kapcsán. Valóban: jelentős eredmény, hogy elérkeztünk ide, hogy újra felfedezzük az imaginációt. Azonban az imagináció működtetése alaposabb metafizikai tudást, tudatosságot, felelősséget követel meg. Ez nem csak merő moralizálás, hanem elsősorban az ember érdeke, hogy imaginációjával ne okozzon bajt.

            Az imagináció sokkal mélyebb, tágabb, áthatóbb, mint ahogy hisszük. Amikor először találkozunk a fogalommal, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az imagináció valami olyan szellemi létező, amely metafizikai távlatokban, tőlünk messze található, észre sem véve, hogy ott van jelen bennünk aktívan, jelenleg is működik, jelen pillanatban is szőjük a képeket, a valóságot. Mint ahogy azt sem vesszük észre egy adott helyzetben, hogy annak „előképét” már megszőttük valamikor, így nem ismerjük fel önmagunk kauzális erejét sem az események, állapotok alakulását illetően.

            Az imaginációban van egy fő kép, amelynek megfelelően további folyamatos képtevékenységet folytatunk és öntudatlanul is „úgy teszünk”, hogy e képet, illetve képeket bevisszük a valóságba: e képek valóra válnak, megvalósulnak. Olyanokká válunk, amilyennek a bennünk lévő kép „mond minket”, olyan valóság vesz körül minket, amelyek szintén e képek megvalósulásai.

            Az imagináció az a központi szellemi szerve az embernek, amely működését képek által folytatja. Nyelvet használ, olyan nyelvet, amelynek alapvető egysége a kép. Ezekből állítja össze a „mondanivalóját” és e mondanivaló megvalósul. Így már érthetőbb, hogy a sorsot az imagináció vezeti. Ha már a képről, a képnyelvről beszélünk, érdemes tisztázni, milyen értelemben használjuk itt a kép megnevezést.

            A képek, amelyekkel az imagináció dolgozik, nem olyanok, mint a képeslapokon, vagy a fényképeken látható képek, nem statikusan fixált képekről van szó, sokkal inkább eleven, dinamikus képekről.  Inkább egy filmhez lehet hasonlítani e képtevékenységet, ahol a vizuális érzetekkel együtt akusztikus érzetek is jelen vannak, tehát kép, mozgás, hang együtt van. Megjegyzendő az is, hogy mindezt nem úgy kell érteni, hogy az ember hangokat hall a fejében vagy olyan képeket lát, amelyek eltérnek a normális látási észleletektől. Ez a belső „film”, he már ezt a hasonlatot használtam, úgy értendő, mint egy élménybeli összesség, mint egy „szinesztézikus” tartalom. Ahhoz hasonló, mint amikor röviden visszaemlékezünk egy utazásunkra, egy kirándulásra, és nem egyenként, sorban jutnak eszünkbe az események, hanem az a hangulat, élménybeli minőség „ugrik” be, amely a kirándulás egészét kifejezi. Az imagináció ilyen „holisztikus”, egészleges képekkel dolgozik, de közben alkalmaz részleteket, szekvenciákat, epizódokat is. Egy egész történésnek képes bizonyos részleteire igen nagy élességgel összpontosítani. Ezeket a működési formákat, így mind az egészleges képkezelést, képalkotást, mint a részletes, szekvenciális, epizodikus képalkotást jól fel tudjuk használni a tudatos imaginációs gyakorlataink során. Az első lépés az, hogy rálássunk saját imaginációs módozatunkra, „stílusunkra”. Ezzel kezdődik el az imagináció „nyelvtanának és logikájának” a megtanulása.

            Az imagináció működésének fő jellegzetessége az, hogy mágikus és ez a szó, hogy „mágikus” nagyon sok ember fülét sérti. Arra gondolnak, hogy valami sötét, okkult mágiázásról van szó, nem ismerve a „mágia” szó metafizikai jelentését és jelentőségét. Sokan úgy vélik, hogy a mágia valami homályos, zavaros, babonás tevékenység, míg a ráció, a racionális ész, szakítva mindenféle okkultizmussal és babonás butasággal, tisztán lát és ítél a valóság mibenlétét illetően és így egyedül ez (mármint a tiszta, józan, racionális ész) jogosult arra, hogy megszervezze a teendőket, hogy döntsön fontos kérdésekben, hogy szabályokat állítson fel. Arra senki sem gondol, hogy a racionális ész is „mágikus termék”. Gondoljunk csak a racionális ész legtisztább, legtöményebb formájára, alapmintájára, a racionális, formális logikára. Olyan törvényeket fogalmaz meg, amelyek az egész gondolkodást és nyelvet képesek áthatni (valamilyen szinten). S ha tovább gondoljuk a logika erejét, akkor beláthatjuk, hogy ereje nem csak abban áll, hogy megállapítja a már meglevő gondolatok és szövegek szerkezetét, a következtetések helyes vagy helytelen mivoltát, hanem abban is megszervezzen még el nem készült szövegeket, rendezzen még ki nem alakított gondolatsorokat. Tehát, szervező, rendező, képező, alakító erővel bír, miközben „ő maga” olyasvalami, ami nincs a világban úgy, mint egy tárgy, vagy dolog, nem fogható fel úgy, mint öt érzékkel tapasztalható tárgyi, anyagi létező. És mégis: a mai (hivatalos) tudásrendszer alapja. Milyen más lehetne a racionális ész (s vele együtt a formális logika) alapjellegében nézve, ha nem mágikus, persze amennyiben figyelembe vesszük az előbb leírtakat. Mágikus, szellemi, olyan módon, hogy miközben gondolati, mentális síkon mozog, képes kisugározni, kivetülni a világba, a tapasztalat szférájába, meghatározva, megszabva sok tevékenység menetét: a kutatást, a kísérletezést, megismerést, tanulást, technikát stb. (Részben még a filozófiát is, hiszen volt a filozófiának volt legalábbis egy olyan időszaka, amikor a filozófia egyet jelentet, vagy majdnem egyet jelentett a logika tudásával és mindenféle dimenziót, etikait úgy, mint esztétikait, ideológiait stb. a logikához próbáltak „modellálni”).

                Ezt fontos volt tisztázni, mert sok, a szellemi megismerés szükségességét felismerő ember is hajlamos azt gondolni, hogy a ráció az, amely eddig meggátolta a szellemiekben, tehát – szerintük – szakítani kell a rációval, hisz ez úgy is csak egy merev, görcsös, szellemtelen „képződmény”. A valóság azonban az, hogy ráció is szellemi-mágikus vívmány. Nem az a szellemtelen, hogy az ember racionális, a rációt követi, hanem az, ha nem ismerjük fel a ráció szellemi eredetét, vagy ha a rációt mindenek fölé helyezzük, s a megismerés, valamint a megvalósítás egyedüli (minden mást kizáró) lehetőségének tekintjük. A mágikus jelleget megállapíthatjuk a matematikáról is, a számok tudományáról. Még ma is kísérleteket tesznek matematikusok, filozófusok arra, hogy meghatározzák: mi is a szám maga? Jól lehet, hogy ha látunk például három almát, nem esik nehezünkre megállapítani, hogy három almát látunk, a nehézség abban áll, hogy meg tudjuk mondani: lényegében mi az a „három”, „négy” stb., vagyis miben áll a szám, a „számnak lenni” fogalma. A számok egyrészt ilyen elvont létezők, másrészt pedig áthatják egész világunkat, valóságunkat, méghozzá egészen konkrétan. A számoktól sem vitathatná el már senki a mágikus-szellemi jelleget, ha az előbb írtakat végiggondolja.

            Az imagináció mágikus alapjellege nem egy tőlünk távoli, „eszményi” tulajdonság, itt van közvetlenül, személyes elérhetőségben, itt van mindennapjainkban, gondolkodásunkban, pszichológiai tevékenységeinkben, tetteinkben. Mint ahogy beláthattuk a ráció, a számok mágikus-szellemi természetét, eredetét, alapjellegét az előbbiekben, ugyanúgy, méghozzá sokkal könnyebben, belátható az imaginációnk, személyes létközpontunk mágikus természete is. Akár tetszik, akár nem, „mágusok vagyunk”, folyamatosan mágiázunk, pontosan ezt mondja ki az imagináció törvénye, amelyet még a mágia vagy mentalizmus törvényének is szoktak nevezni. Ez egy egyetemes metafizikai törvény, éppen az első törvény az egyetemes törvények rendszerében. Nem csak felfogjuk, tapasztaljuk a valóságot, hanem valósító tevékenységet is folytatunk. De nem csak a konkrét fizikai tettek által befolyásoljuk a világot, az események menetét, a helyzetek alakulását, hanem gondolatainkkal, érzéseinkkel, vágyainkkal, szavainkkal is, amelyek középpontjában a felsoroltakat átható imagináció áll.

            Az egész világot, a létezést annyira áthatja a szellemi-mágikus jelleg, hogy metafizikai értelemben fölösleges szembeállítani a szellemet az anyaggal, az objektívet a szubjektívvel, a külsőt a belsővel. Természetesen, különbséget vannak a felsoroltak között, nem lehet azonosítani egy az egyben külsőt és belsőt, szubjektívet és objektívet stb., de már nem lehet olyan merev dualisztikus modellekbe zárni a létezést, mint ahogy ezt megkísérelték az idők folyamán. Maga az imagináció is teljesen áthatja a külsőt és a belsőt, a szubjektívet és az objektívet, a gondolkodást, a szemléletet, a világot, a gyakorlatot. „Minden imagináció”. Van azonban az emberben egy olyan képesség, egy olyan „rejtett megfigyelő”, amely vagy aki meg tudja figyelni az imaginációt. Innen, ebből indul ki a valóban tudatos imagináció. Ez az emberben levő „metafizikai szubjektum”, a bennünk levő éberség-láng, „felsőbb értelem”, amely képes arra, hogy átlássa, megértse, rendezze az imaginációt.

            Ezt a metafizikai szubjektumot kell először magunkban megerősítsük, ahhoz, hogy komolyabban belefoghassunk a sorsalakító imaginációba. Az imaginációt tudatosan kell működtetni. Csak nem mindegy, hogy milyen tudatossággal. Mert például az imagináció hatékonyságát ismerő üzletember is tudatosan (céltudatosan) használja az imaginációját, de nem biztos (sőt nagy valószínűséggel nem biztos), hogy metafizikai tudatossággal. Az imagináció helyes, „üdvös” működtetéséhez metafizikai tudatosság kell. A metafizikai tudatossághoz pedig metafizikai tudás, metafizikai ismeretek.

            Hamvas Béla a „Mágia szútra” című művében alaposan bemutatja az imaginációt. Mindezt egyetemes vonatkozásban teszi, nem tér ki imaginációs praktikák bemutatására, hanem amikor erre sor kerül, kijelenti, hogy „technikát mindenki maga csinál”. Azonban, amit az imaginációról metafizikailag tudni kell, azt nagyon alaposan összefoglalja, kifejti művében, úgy, hogy akár tankönyvként lehet használni e művet, megalapozó tankönyvként. „Legalább” ennyit tudni kell mindenkinek, aki el akarja sajátítani az imagináció tudatos működtetésének képességét. Van azonban egy másik fontos szempont is. Az önismeret.

            Személyes eltérések, lényeges személyes különbségek vannak ember és ember között. Mindenkinek más a szellemi alapmintázata, még akkor is, ha ezt a mintázatot, „programot” mindenkinél ugyanazok az erők, ugyanazok a komponensek alkotják. Ez nagyon fontos. Például, ez az egyik ok, amiért nem lehet általános receptet készíteni arra vonatkozólag, hogy mindenkit „boldoggá tehessünk” (nincs „generális üdvrecept”). Ami egyik embernek kellemes, szép, jó, igaz életrendet jelent, lehet, egy másik ember számára rabság, kín, szenvedés. Nagyon fontos itt megjegyezni azt is, hogy ez nem jelent relativizmust. Az életterv, az életrend nem a relativizmuson alapszik. Személyes eltérések, különbségek vannak, más és más személyes mintázatok, más és más életterületeken más és más életfeladatok. Ezért sokkal jobb az, ha „technikát mindenki maga csinál”. Természetesen az egyetemes metafizikai törvények mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, ez az „általános alap”, amit mindenkinek meg kell értenie, hogy aztán a maga technikáját kialakíthassa és gyakorolhassa. Ahhoz, hogy a személyes mintázatot minél pontosabban, részletesebben, alaposabban, egységesebben megérthesse valaki, a legmegfelelőbb „eszköz” a születési horoszkóp értelmezése. Esetleg feltűnhet valakinek, hogy metafizikai tanulmányaimban mindig az asztrológiánál „kötök ki”. Úgy tűnhet, esetleg, hogy így reklámozom az asztrológiát. Ha valaki így látja, ezt állítja, akkor ahelyett, hogy tiltakoznék, ahelyett, hogy megpróbálnám bizonygatni, hogy nem így van, bátran felvállalom, hogy igenis, reklámozom az asztrológiát, figyelek arra, hogy minden tanulmányomban valamilyen vonatkozásban belekerüljön az asztrológia, a születési horoszkóp-értelmezés pótolhatatlan fontosságának hangsúlyozása. A születési horoszkóp adja meg számunkra azt az egységes szimbólumrendszert, amelyből kiolvasható a személy szellemi, lelki, mentális felépítése, továbbá kiolvashatók fejlődési lehetőségei, feladatai, valamint azok az akadályok, amelyekkel meg kell harcolnia, amelyeket meg kell haladnia, fel kell oldania. Csak ilyen alapos önismereti lépés után következhet az, hogy valaki imaginációját igazán tudatosan kezdi használni. Addig, amíg ez nincs meg, bárki hajlamos arra, hogy elragadottá váljon az éppen aktuális világszellemiség, az éppen aktuális értékrend által, anélkül, hogy személyesen is átgondolná a mélyebb viszonylatokat. Például nyilvánvaló, hogy mindenkinek szüksége van pénzre. Még olyanok számára is, akiknek horoszkópjukban nincs kettes házbeli probléma. Azonban, ha valakinek pénzügyi problémái vannak, az származhat a Jupiterhez kapcsolódó problémából is (például). Ilyenkor tudhatjuk, hogy az illetőnek nem azért vannak pénzügyi problémái, mert ügyetlenül mozog a pénzszerzés területén, hanem azért, mert értékítéleti (Jupiter) szinten zavarosságokat hordoz magában. Nos, egy ilyen személy  hiába kezdi alkalmazni a „vonzás törvényét”, hiába vizualizálja, imaginálja a bőséges pénzbeáramlást, mert bár lehet, hogy sikerül „bevonzani” a pénzt, de a Jupiterhez kapcsolódó problémái továbbra is megmaradnak (feloldatlanul) és „csak idő kérdése”, hogy mikor keveredik bajba emiatt. Tehát, a példában szereplő emberünk a jupiteri kérdésfeltevés felől kell megközelítse pénzügyi problémáit, ahelyett, hogy nekiugrana valamely imaginációs praktikának. Elsősorban azért, mert hiába szerzi meg a pénzt, ha nem oldja fel a mélyebb problémát. Másodsorban pedig azért, mert az elsietett, nem tisztázott, erőletett imaginációnak romboló hatása van. Természetesen, amikor sikerült felszínre hozni, megérteni az alapproblémát (a példában a Jupiter problémakörét) és sikerült ennek megfelelően megtenni a szükséges magatartásbeli változásokat szellemi, mentális szinten, akkor már bátran lehet imaginációs gyakorlatokat folytatni, mint például vizualizációs gyakorlatokat.

            A születési horoszkóp értelmezéséből nyert önismereti tudás alapján már az is körvonalazódik, hogy valakinek milyen (mire irányuló) imaginációs technikákat érdemes folytatnia.

            Most azonban térjünk még vissza arra a szintre, amely „általános”, amely egyformán mindenkire vonatkozik, függetlenül a személyes különbségektől: az egyetemes törvényekhez.

            Az egyetemes törvények azok, amelyek meghatározzák, hogy milyen legyen, milyen lehet a létezés, a valóság. Mint ilyenek, nem csak a valóságot határozzák meg, hanem azt is, hogy milyen keretek között lehet valósítani, továbbalakítani a valóságot, beleértve a személyes sorsot is. Az imagináció törvénye azt mondja ki, hogy „lehetetlen nem imaginálni”, tehát arra eszmélteti fel az embert, hogy folyamatosan imaginál, imaginációjával pedig képezi, alakítja a valóságot. Ez az első törvény. A második törvény a rezonancia törvénye, amely azt mondja ki, hogy a létezésben minden, ami megnyilvánul, bizonyos rezgésszámmal bír és rezonál (kapcsolatba lépik) az azonos rezgés-számú más megnyilvánulásokkal. Ez a „hasonló hasonlót vonz” törvénye, a vonzás törvénye, amelyet még neveznek vibráció vagy affinitás törvényének is. A harmadik a megfelelés, vagy analógia törvénye. Ez azt mondja ki, hogy a különböző szintű megnyilvánulások között analógia van, „ami fent van, az megfelel annak, ami lent van és fordítva”. Pl. Mars, Kos, harciasság, bátorság, piros szín: ez egy analógia-sor. A negyedik törvény a nemek törvénye azt mondja ki, hogy minden megnyilvánult létező két nem szerint, a nő és a férfi szerint nyilvánul meg, a két nem alapvetően különböznek egymástól, de ugyanakkor egymás kiegészítői is, egységet alkotnak. Az ötödik törvény a polaritás törvénye arra vonatkozik, hogy az állapotoknak, jelenségeknek, megnyilvánulásoknak két, egymással ellentétes, szélsőséges pólusuk van, mint például a hőmérséklet jelenségének a hideg és a meleg, a „földforgás jelenségének” a nappal és az éjszaka. A ciklus és a ritmus törvénye, a hatodik törvény azt fogalmazza meg, hogy egy folyamatnak fázisai vannak, ugyanakkor van ritmusa, visszatérése és előrelépése, ugyanakkor, hogy mindennek megvan a maga ideje. A hetedik törvény a karma törvénye arról tudósít bennünket, hogy mindennek oka van, semmi sem véletlen, valamint arról, hogy amit gondolunk, beszélünk, teszünk, annak megfelelő következményekre számíthatunk. A nyolcadik törvény a fejlődés törvénye, a kilencedik a szeretet törvénye, a tízedik pedig az igazság törvénye (más neveken az áthatolás, az abszolútum törvénye). A fejlődés törvénye azt mondja ki, hogy ha nem fejlődsz, akkor egy darabig stagnálsz, majd kezdesz visszafejlődni, zuhanni, tehát a fejődés szükségszerűségére hívja fel a figyelmünket. A szeretet törvénye azt mondja ki, hogy a létezés Egy, és mindannyian ebben az Egy létezésben vagyunk benne, ugyanakkor saját magunkban is felfedezhetjük ezt az Egyet. Az igazság törvénye ezt az Egyet „viszi” előbb olyan módon, hogy áthatva az egységet az igazság által, lehetővé teszi, hogy az egység képes legyen megújulni, újjászületni. Ez a tíz egyetemes törvény határozza meg, hogy mi a realitás és azt is, hogy mi realizálható. Az egyetemes törvényekben a szükségszerűség és a lehetőség találkozik olyan módon, hogy a törvények bár szigorúak, kivételt meg nem engedő univerzalitással működnek, de ugyanakkor a szabadságot, a lehetőségeket is biztosítják. Ezeket a törvényeket nem ismerve kezdeni szándékos imaginációs gyakorlatokat folytatni ahhoz hasonló, mint amikor bekötött szemmel kezdünk rohangálni egy veszélyes terepen. De ha már megismerte ezeket a törvényeket az ember, akkor az önismereti tényezőket is figyelembe kell vegye. Ezt teszi lehetővé a születési horoszkóp. Amikor ez is megvan, akkor jöhetnek a konkrét imaginációs gyakorlatok.

            Itt sokféle lehetőség kínálkozik. Vannak hangfelvételek, írásos-rajzos módszerek, vizualizációs technikák. A hangfelvételekről számos alkalommal vissza lehet és vissza is kell hallgatni a szöveget, hogy az „jól bemenjen a tudattalanba”. Vannak vizualizációs technikák, amelyek az elérni kívánt állapotot helyezik a „belső látás vetítővásznára”. Van olyan lehetőség is, hogy leírjuk mi magunk egy füzetbe, hogy mit, hogyan, miért stb. szeretnénk elérni. Lehet olyan is, hogy előbb bizonyos lazítási technikákat követően meditációs állapotba hozzuk magunkat és „így helyezzük be a megfelelő képet az imaginációba”. Technika sok van, aki utánanéz, sokkal többet és sokkal jobbakat is találhat, mint amilyeneket itt most futólag megemlítettem. „Technikát mindenki maga csinál”, vagyis mindenki válogathat egy széles technikai repertoárból, szelektál a technikák közül és azokat kombinálja a maga személyes módján. A lényeg az, hogy azt a metafizikai letisztulást, amelyről ez a tanulmány szólt, az ember megvalósítsa magában. Imaginációra szükségünk van. Sorsunk alakításában az imagináció a döntő. Azonban csak úgy tudjuk igazán tudatosan használni az imaginációt, ha ismerjük az egyetemes törvényeket és a saját személyünket. Metafizika és születési horoszkóp. Ez a művelet két tartópillére, a harmadik pedig a konkrét, személyes, tulajdonképpeni gyakorlati imagináció (amelyet mindenkinek szabadságában és felelősségében áll, hogy azt kialakítsa). E három együtt alapozza meg a személyes sorsalakítás lehetőségét és szükségességét, szabadságát és törvényességét.

             



Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!

Horoszkóprendelés

Aktuális

...Dénes Mária
Address:

E-Mail:
denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

Esszék, Tanulmányok

Egyetemes törvények


Most: 2018-02-25
Oldal látogatva: 449220
Most az oldalt nézik: 1 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 1)
(Nincs regisztrált felhasználó online)
(Robotok: 0)
Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
find Keresés a tartalomban




Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztrálás
[651 regisztrált felhasználó]


free counters

Dénes Mária

Névjegy létrehozása