A nemek törvénye.


2008-07-11 18:15:10

Dénes Albert


Arról az egyetemes metafizikai törvényről van szó, amelyet még a szellemiekben jártasabb emberek is összetévesztenek gyakran a polaritás törvényével. A nemek törvénye és a polaritás törvénye két különböző törvény, még akkor is, ha valójában nem állnak külön, hanem együtt léteznek és nyilvánulnak meg.
A tévedés úgy szokott keletkezni, hogy amikor a világ kettős, duális természetéről beszélnek a gondolkozók, és ellentétes polaritásokba foglalják a jelenségeket, akkor bevonják ezek körébe a férfi-nő kettőségét is, mint poláris megnyilvánulást. Valóban, van a nemeknek egy ilyen duális-kettős-poláris jellege is, de akkor sem téveszthető össze a polaritással, amelyet egy külön törvény tárgyal, a maga helyén.
Ennek a törvénynek a leghelyesebb elnevezése úgy lenne, hogy a nemek egységének a törvénye. Egy ilyen elnevezés fejezné ki leginkább azt, hogy itt nem a világ kettős, duális természetéről van szó, hanem egy egységállapotról, amelyek mindenek alapjában áll. Ennél a törvénynél nem az a fő metafizikai mondanivaló, hogy van két nem, hanem az, hogy ez a két nem hogyan lép egységbe.
Fontos most mindjárt az elején tisztázni azt, hogy a legkomolyabb metafizikai tudás szerint eredetileg az ember olyan lény, akiben a két nem egységesen van jelen, ezt az egységállapotot nevezik androgün állapotnak. Azt is tudjuk, hogy az ember a saját léttengelyétől való eltántorodása miatt kizuhant ebből az egységes, androgün állapotból és így saját eredeti lényét a különvált nemek világában éli meg. A metafizikai, időfeletti valóságban az ember most is éppolyan androgün, mint amilyen volt, amilyen most és amilyen lesz, azonban jelenlegi, lezuhant, összezavarodott, töredezett valóságunkban állandóan szembekerülünk a nemek problematikájával. A problematika mindig az egység problematikája. A probléma mindig az a kérdés, hogy miként tudjuk ismét megvalósítani az eredeti egységállapotot, amelyben a két nem kettősége feloldódik egy harmonikus egységben. Innen érhető minden tudatos és tudattalan törekvésünk, amelyek a nemiséggel kapcsolatos.
A léttengelyünkből való kifordulást, a primordiális egységállapotunkból való lezuhanást nevezik még bűnbeesésnek is, vagy létkorrupciónak, amikor is az eredeti emberi lét megtört és létrejött az a kavargó megnyilvánulás, amelynek valóságát éljük a jelenben is. Különszakadtak a nemek, férfira és nőre, amely csakugyan egy ellentétes pólus-pár állapotaként nyilvánul meg. Problematikus feladatunkká vált, hogy az egységet helyreállítsuk. Ez a legmélyebb motiváló és aktiváló erőnk. Ott, ahol a két nem különvált, azon a helyen jelent meg mindaz, amit szexusnak nevezünk, és az egész szexualitás nem más, mint a két nem helyreállítását célzó kísérlet.
Az egységállapotból való kiszakadásunk egyenes következménye, hogy földi életünkben sem vagyunk igazi önmagunk. Önkereséssel töltjük életünk nagy részét, alig akad egy-egy rövid ideig tartó állapotunk, amikor úgy érezzük, hogy önmagunkban teljesek, egészek, egységesek vagyunk. Törtségünk tudata hajt állandóan, ez motiválja, mozgatja megnyilvánulásainkat. Keressük igazi önmagunk egységállapotát.
Az emberben mindig megvan az eredeti egységes létállapotról való tudat vagy emlék és megvan az a kép, ahol a két nem egy. Azonban a földi valóságban való konkrét testet-öltés alapszabálya az, hogy a két nem közül egyértelműen és nyilvánvalóan az egyiket ölti fel, vagyis vagy férfinak születik, vagy nőnek. A másik nem a maga szubtilis szellemi-lelki finomságában marad az illető férfiban, illetve nőben. Ez olyan megnyilvánulás, amit a mai pszichológia is tud az anima-animus kapcsán.
A nemek problematikája azonban sokkal mélyebb. A megnyilvánulás, illetve a testet-öltés egyértelműsége szerint vagy férfinak születünk vagy nőnek. Ennek megértése nem is jelent gondot számunkra. Akár férfinak születünk, akár nőnek, a másik nemet szubtilisen magunkban hordozzuk. Ez sem jelent megértési nehézséget. A probléma az, hogy állapotunk nem egységes, vagyis hiába van jelen mind a két nem- egyik a konkrét testi valóságban, a másik szubtilisen- mert nem egységesen vannak jelen. Ugyancsak a problémához tartozik a kérdés, hogy miként lehet az egységet létrehozni. Valahol ez az a mag, ahonnan az összes párkapcsolati, szexuális probléma megfogható, megközelíthető.
A félreértések valóságos zuhataga támadt a történelem folyamán és támad ma is a nemekkel és főleg ezek szerepével kapcsolatban. Arra kevesen gondoltak, hogy amennyiben meg akarjuk állapítani valaminek a szerepét, előbb tisztába kell kerülnünk ennek értelmével. Így dúltak és dúlnak ma is azok a szereposztások, amelyeket a nőre illetve a férfira ruháznak, anélkül, hogy valaki tisztán látná a férfi és a nő lényegét, külön-külön, és a kettőt együtt.
Egy biztos. A rendelkezésünkre álló összes metafizikai tudást igénybe kell vennünk ahhoz, hogy a nemek törvényét valamelyest megértsük. Még maga a metafizikai tudás, ismeret sem elég, hanem a metafizikai gondolkozásmód kell legyen az, amellyel elindulhatunk a megértés felé. Ilyen metafizikai gondolkodásmód az, amikor paradoxonokban is képesek vagyunk gondolkozni. Ez azt jelenti, hogy már az első ellentmondással való találkozásunk során nem mondjuk azt, hogy ez az egész téma értelmetlenség és hogy hiábavaló a folytatás, mert a dolgok ellentmondanak egymásnak. A legfontosabb dolgok megértéséhez az út ellentmondásokon keresztül vezet. A ma elterjedt racionális gondolkodás számára ez lehetetlen út, mert amikor két jelenség, vagy jelentés, vagy tartalom ellentmondásba kerül, akkor maximum csak annyit tud megállapítani, hogy ellentmondás van és arra a következtetésre jut, miszerint valamit ki kell zárni. Ezt követően az ellentmondás-mentesítés érdekében ki is zár valamit a vizsgált témából, általában mindig azt, amit nem kellett volna kizárni. Így kerültünk el ma idáig, hogy annyi mindent tudunk, a kiterjesztett tudásanyag egy ember számára be sem fogható, de érdekes módon, arról, ami igazán fontos lenne, semmit sem tudunk.
Visszatérve a nemek törvényéhez, el kell mondanom, hogy még a metafizikaibb irodalmakban is ellentmondásokon keresztül vezet az út. Azt illetően, hogy ki a férfi, és ki a nő, már az alapokban olyan ellentmondások vannak, amelyeket metafizikai logika nélkül megérteni soha nem tudunk. A legalapvetőbb metafizikai őstudás szerint, így például a Szánkhja purusája jelöli a férfit, de legalábbis ez a férfi leggyökeresebb analógiája. A purusáról pedig az őstudás azt mondja, hogy ez a látó, a nem cselekvő, a be nem avatkozó, a mozdulatlan megfigyelő. Igen ám, de ugyancsak a hagyományból eredő ismeretek a férfit úgy ismertetik, mint aktív, mozgékony, harcos-harcoló, a létforgatagba, az életbe bátran belevágó, küzdő nemet. Íme, máris egy olyan ellentmondás, amelyre egy egész férfiszerepet lehet konstruálni.
Nézzük meg, mi a helyzet a nővel. A nőt általában úgy írják le, mint a passzív, befogadó, engedékenyebb stb. nemet. Ugyancsak a Szánkhja prakritije, vagyis a nőhöz legszorosabban kapcsolódó princípiuma másként mondja mindezt. A prakriti, vagyis a világtáncosnő az, amely a purusával ellentétben a cselekvő, az aktív, a teremtő, aki az egész létezést eltáncolja, és akinek varázslatos táncát a purusa csak szemléli. Íme, még egy ellentmondás. Egy másik ok arra, hogy tovább folytassuk a vitát, az egymást való marcangolást azt illetően, hogy kinek mi a szerepe, például egy házasságban.
Az ellentmondásokon való elakadásunk egybeesik azzal, hogy valamilyen félreértelmezett alapon közelítjük meg a dolgot, s ami még rosszabb, ezt meg is éljük, tapasztaljuk házasságunk mindennapjaiban. Ilyenek a nőuralmi és a férfiuralmi magyarázatok, vagyis a nemek félreértésének közvetlen következményei. Ugyanis a nemek jelenléte a létezésben, életben nem uralmi és főleg nem hatalmi kérdés. A különvált nemekhez fűződő egyetlen fontos feltétel a helyes megkülönböztetés. Tévesen lehet uralmi-hatalmi kérdést konstruálni a nemek problematikájából, mindez persze csak arra jó, hogy a még inkább összezavart nemek bőszülten felfalják, felemésztik egymást. Ilyenre nem hogy akadt példa a történet folyamán, hanem permanens módon ezt éljük meg jelen valóságunkban.
A nemek újraegyesítésének legfontosabb feltétele a helyes megkülönböztetés. Ahhoz, hogy egységbe tudjuk hozni, előbb pontosan kell tudni, hogy melyik az egyik és melyik a másik. Minden emberben megvan mindkét nem, még akkor is, ha felbomlott egyensúlyban. A cél az, hogy az ember helyesen meg tudja különböztetni önmagában a nemeket, mindezt az újraegyesítés, az integráció érdekében. Természetesen, ezt tisztán egyedül nem tudja megtenni az ember, ezért van szükség párkapcsolatra, szexuális életre, házasságra. Ez a házasság, párkapcsolat, szexualitás metafizikai, primordiális értelme. Minden egyéb magyarázat csak másodlagos.
Hamvas az Androgünosz című művében azt írja a szexualitásról, hogy ennek egyetlen szerepe, célja, értelme abban áll, hogy a két nemet újraegyesítse. Azt is írja, hogy ha valaki erről az egyetlen céljától el akarja téríteni a szexualitást, akkor a legsötétebb erőket idézi. Az emberi lét egységbomlásában a legfájdalmasabb, legkényesebb pont a két nemre való szakadás. Alapjában véve azért jelent meg a szexualitás, hogy ezt a két részre szakadt nemiséget újraegyesítse. Nos, így már érthető, hogy miért ébreszti fel a legsötétebb erőket az, aki nincs tisztában a szexualitás alapvető céljával, értelmével. A szexualitást ösztönnek, merő élvezeti forrásnak stb. értelmezni mind ilyen félreértést jelent, ami persze maga után vonja azt, hogy az ember eltér az eredeti céltól. Innen fakad az összes szexuális deviancia- homoszexualitás, zoofília, pedofília, nekrofília, gerontofília, mazochizmus, szadizmus. Sötét erők, nem? A szexualitást ösztönnek, élvezeti forrásnak stb. fogta fel az illető? Így eltérítette a magában lévő szexust annak eredeti céljától? Így felidézte a deviációk formájában a sötét erőket, amelyek végül is saját személyiségét felbontják? Súlyos kérdések, amelyeken nagyon őszintén, komolyan el kell gondolkozni.  A leghitelesebb metafizikai forrásokból kell meríteni, ha az ember komolyan és tisztán akar látni ebben a kérdésben. Arról mindenki tud, hogy a szexualitásnak milyen óriási hatalma van az ember fölött. Azt kevesebben tudják, hogy miért. A válasz ez, tehát. Eredeti létezésében az ember,- amely volt, van és lesz- androgün lény, vagyis olyan lény, amelyben a nemek egységes állapotban jelen vannak. A létezésben bekövetkezett korrupció, szakadás, bűnbeesés miatt a két nem egysége felbomlott és így a mai ember tört lény, éppúgy mint a történelme, a története, az élete, sorsa. Az androgünoszi eredetére való emlékezet mindenkiben megvan. Innen jön az égő, intenzív, erős vágy, hogy ezt az egységállapotot ismét megvalósítsa, helyreállítsa. Ez a szexualitás alapvető értelme, célja. A szakadás ténye, az egységbomlás ténye az emberi lény és létezés legmélyebb sebe. Ez ugyanott található, ahol a szexualitás megjelent, mert meg kellett jelennie. Gondolom, eme kifejtés érthetővé teszi, hogy miért olyan mély erő a szexualitás, miért van olyan nagy hatalma és miért tud olyan irtózatos, sötét erőket idézni, ha valaki félreérti.
Ma, ugyanúgy, mint a nemek törvényét, a hozzá elválaszthatatlanul tartozó szexualitást is félreértjük. Magyarázzuk így, magyarázzuk úgy, magyarázzuk hormonokkal, ösztönökkel, magyarázzuk minden félével, amivel csak tudjuk, csak éppen azt a néhány lényeges gondolatot mellőzzük, amelyek ugyan a legegyszerűbbek, de ugyanakkor a legfontosabbak. Mindig azt hisszük, hogy a fontos kérdésekre valamilyen nagyon agyafúrt és komplikált, bonyolult válasznak kell léteznie. Hát nem. Egy újabb metafizikai paradoxon. A legfontosabb kérdésekre általában olyan egyszerű válaszok vannak, hogy az ember megrendül ettől az egyszerűségtől. Érdemesnek tartom erre egy kicsit kitérni, még akkor is ha nem ez az alaptéma. Tehát a szakrális egyszerűség. Az, ami annyira hiányzik belőlünk. Magunkba véstük azt, hogy az élet bonyolult, tele van szövevényes komplikációkkal, sok-sok tudás kell ahhoz, hogy sok-sok kínnal-bajjal eligazodjunk valamelyest sorsunkban, életünkben. Ezt véstünk magunkba és ennek megfelelően élünk, gondolkozunk. Csak éppen a szív szakrális egyszerűsége van eltűnőben bennünk, amit túlzás nélkül szeretetnek is nevezhetünk. Nem kezdjük érteni az egyszerűséget. Azt hisszük, hogy ami egyszerű, az banális és nekünk sokkal komplikáltabb dolgokra van szükségünk. Az egyszerű, tiszta válaszok nem elégítenek ki, mert beállítódásunknak köszönhetően arra felé tapogatózunk, ami minél bonyolultabb, amit csak a nagy tudásanyaggal bíró szakavatottak, a tudomány kompetens urai tudnak közölni velünk. Azonban ha fellapozza az ember az olyan őstudást, mint például a Védák, olyan kommentárokkal ellátva, amit Hamvas Béla írt, akkor találkoznia kell azzal a megrendítő egyszerűséggel, amely az embert közelebb viszi a legfontosabbak megértéséhez. A hagyományoknak egy másik területén szó van arról is, hogy milyen kérdések merülnek fel a túlvilágra került lélekkel. A hagyomány elmondja, hogy roppant egyszerű kérdések érik az embert. Annyira egyszerűek, hogy a bonyolultság képzetével életét végigélő ember megrendül attól az egyszerűségtől, amelyek a kérdésekben foglaltatik. Azonban a kérdésekre felelni kell. Ha a vitorla megszólal, és kérdi, hogy ki vagyok, kell mondani, hogy vitorla, ha az árboc kérdezi, akkor kell, mondani, hogy árboc. Persze, ezek szimbolikus értelmű megnevezések, a hagyományok a képnyelvhez legközelebb álló szimbólumnyelvet használják, éppen az egyszerűség kedvéért. A lélek a legközvetlenebbül, legegyszerűbben azt fogja fel, ami kép, jelkép. A racionális-, fogalmi-, ésszerű nyelvet, gondolkozást már nem fogja olyan közvetlenül, és olyan magától értetődő egyszerűséggel. Egész életünket többé-kevésbé a fogalmi-, racionális-, ésszerű gondolkozásra és szempontokra alapozzuk, így nem szorul különösebb magyarázatra az sem, hogy miért válik elhanyagolttá a lélek és miért tompul el bennünk a szív szakrális egyszerűségének a képessége, vagyis a szeretet.
Térjünk vissza ismét a nemek törvényére.
Szó volt a nemekről, a szexualitásról. Arról, hogy minden emberben jelen van mindkét nem- egyik mint konkrét megjelenés a földi életben, valóságban, a másik mint a finomabb lelki-szellemi szférában jelenlevő valóság. Az embernek önmagában a két nemet integrálva ismét egységbe kell hoznia. Ezt egyedül, izolált-önmagában nem tudja megvalósítani, ezért van szüksége a másik nemű párra, mint ahogy annak is szüksége van előbbire. Így a harmonikus, boldog, üdvös párkapcsolatban a két ember egyre többet megért és integrál mindkét nemből, egyre teljesebbek, integráltabbak, egységesebbek lesznek.
Azonban, ha félreértelmezzük a párkapcsolat és az alapjában álló nemek törvényének a lényegét, akkor nem megyünk semmire. Jön az, hogy a férfinak ez a szerepe, a nőnek meg amaz, egymás fejéhez vagdossuk a szerepeket és feladatokat, jön az áthárítás és marakodás, civakodás és gyűlölködés, követelőzés és felelősségre vonás, kölcsönös bűntudatkeltés, egy szóval: a pokoli kavargás. Mert a szereposztások mindig kor-függőek, ha végignézünk a történeten, láthatjuk, hogy a szerepek miként változtak, egyik nem elnyomatásától a másikig  és fordítva. Jóllehet, hogy a kor mindig csak valamely szellemi valóság leképeződése a földi megnyilvánulások szintjére, azonban ez nem magyarázza, hogy a nemekkel kapcsolatban helyesen látunk, annál is inkább, mivel mind a szellemi valóság, mind a földi megnyilvánulások mélyén, ezek alapjában változatlan egyetemes, metafizikai  törvények vannak, amelyek bármilyen kor előtt és fölött mindig érvényesek. Ezek a törvényekből ered a legfőbb igazság és értelem. Így, a nemek törvénye az, amely a nemek alapvető értelmét és igazságát feltárja. Tehát soha sem pszichológiai-, szociológiai-, vallásos szereposztásokon múlik a nemek újraegyesítése, hanem azon, hogy az egyes ember megérti-e a benne lévő nemeket és azokat egységbe tudja-e hozni élete, párkapcsolata, szexualitása segítségével vagy sem.
Az, hogy az asszonynak az a szerepe, hogy főzzön, mosson, takarítson éppolyan botor, nevetségesen buta szereposztás, mint ahogy, hogy az asszony az emancipáció révén elmegy és hatalmas karrier épít, nagyobbat akár a legkarrieristább férfinál is. Keresheti a pénzt a férfi, keresheti a nő, kereshetik mind a ketten, a nemek egy emberben való egyesítése, integrálása nem ezen múlik. Ha mindkettő ezt tudja, és ennek megfelelően állnak a párkapcsolathoz, jöhet létre az az egyedül értelmes és lényeges megvalósítás, hogy egymást áthatva és együttműködve lehetővé teszik egymás fejlődését. Még egyszer, nincs arról szó, hogy ki uralkodik a házban. Mindenki tanuljon meg először saját magán uralkodni. Ha ez sikerül, akkor már nem is fogja értelmét látni, hogy a másikon uralkodni. Mindenki csak addig és olyan mértékben akar a másikon uralkodni, hatalmaskodni, amíg és amennyire saját magán nem képes. Ugyanakkor, amikor egyik hatalmaskodik a másik fölött, addig a másik nem nyílik meg igazán a másik számára. Az egyesülés csak a szabadság szellemi légkörében lehetséges, mindenféle hatalmi aktus lehetetlenné teszi az egység megvalósulását. Amíg a párkapcsolatban elnyomás van, az elnyomott ember, legyen az akár a férfi, akár a nő, az elnyomottsága által keltett gyűlöletet táplálja magában. Az egész kapcsolat így nem az egység és nem a szeretet felé halad, hanem a dezintegráció, a felbomlás felé, akárcsak a benne részvevők élete és személyisége.
Minden emberben van férfi és nő, van Yang és Yin, van Purusa és Prakriti, van Szemlélő és Cselekvő. Mindez úgy van, hogy nincs egységben, vagyis megbomlott egyensúlyi állapotok közepette éli meg az ember nemiségét, azaz nemi kettőségét. Ezért van szükség a párkapcsolatra. Persze, ha nincs tisztában a párkapcsolatban részt vevő két ember a párkapcsolat lényegével, akkor a párkapcsolat csak arra jó, hogy mindkét ember dezintegráltabbá, szétesettebbé váljon, mint amilyen volt a párkapcsolat előtt. Ha tisztában vannak azzal, hogy miért is vannak együtt, akkor lehetőség nyílik arra, hogy mindketten és együtt fejlődésnek induljanak, vagyis egységesebbé váljanak, minél közelebb kerüljenek a nemek egységállapotához, az androgünoszi állapothoz.
Ha azt mondom, hogy a Szánkhja modelljének megfelelően, férfi lévén én képviselem a Purusát, vagyis a Szemlélőt, a Nemcselekvőt, tökéletesen rossz kapcsolatra számíthatok, mert arra alapozok, hogy én nem kell tegyek semmit a kapcsolatban, következtetésképpen mindent a párom, vagyis a nő kell megtegyen. Mindez azt jelenti, hogy a Szánkhjának a nemekre vonatkozó metafizikai modellje rossz? Nem. Csak akkor lesz rossz, ha durván azonosítva rosszul alkalmazom, megfeledkezvén arról, hogy a nőben is van Purusa is, Prakriti is, akárcsak bennem. A földi életben férfiként férfi kell legyek, mint ahogy a nő nőként nő kell legyen, de egy pillanatig sem szabad megfeledkezni arról, hogy az ember, legyen akár férfi vagy nő, mindkét nemet integrábilisan, egyesíthetően tartalmazza. Az, hogy integrábilis, vagy hogy egyesíthető itt azt jelenti, hogy ugyan jelen állapotban még nincs egységbe hozva, nincs integrálva, de minden feltétel megvan arra, hogy az egységet megvalósítsuk. Ez persze így kiegészítésre szorul. Meglehet, hogy minden feltétel megvan az egység létrehozására. Azonban van egy olyan fontos feltétel, amit tudatosításnak nevezünk. A tudatosítás azt jelenti, hogy felismerjük életünk, lényünk legalapvetőbb valóságait és ennek megfelelően kezdünk gondolkozni, beszélni és megnyilvánulni. A tudatosítás így a legfontosabb feltétele annak, hogy hozzákezdjünk az egység realizációjának. Ha nincs tudatosítás, hiába az összes többi meglévő feltétel, szétszóródnak a semmiben.
A nemekkel kapcsolatos tudás még koránt sincs letisztítva. Mondhatnánk, hogy a letisztítás folyamatban van. Csakhogy azt is hozzá kell tenni, hogy a letisztítás folyamata azon alapszik vagy bukik, hogy a metafizikai-szellemi őstudásból mennyit tudunk megvalósítani önmagunkban és ezzel együtt természetesen mindennapi életünkben, párkapcsolatunkban.