A napló.


2008-07-24 23:29:53

Dénes Albert

    Az elõzõ tanulmányom végén említést tettem arról, hogy az ember vizionárius forgatókönyveket hord magában, esetleg anélkül, hogy errõl tudna. (Az imagináció nyelve, kép- és élményszerûsége címû tanulmányomban.) A forgatókönyvek, attól eltekintve, hogy viselõjüknek sejtelme sincs jelenlétükrõl és hatásukról, nagyon jól tudnak mûködni és mintegy megszerkesztik az eseményeket, történéseket, misztikusan szólva beidézik az eseményeket. Az illetõ csak csodálkozik, vagy éppen nagyon bosszús, hogy újra és újra hasonló csávába kerül. Ez mondjuk az egyik eset. Más esetben az közös gyökér ellenére eltérõ az események milyensége és sokkal nehezebb felismerni, hogy ugyanazon forgatókönyv alapján készültek. Az ember gondolkozik, emlékei, szándékai, érzései vannak, képek ezrei nyomulnak agyába, emellett van egy belsõ képáramlása is. Ha akarja, ha nem valamilyen rendezõdés indul meg benne, és személyes alkatának megfelelõen önkéntelenül is rendezi ezt az állagot, amely képek, élmények, gondolatok, stb. sokaságából áll. Persze ezt a rendezést úgy kell érteni, hogy amennyiben nem tudatos, akkor inkább egy rendezetlen halmaz keletkezik, olyan amilyen ilyen módon keletkezni tud. Az elemek természetük szerint spontán elhelyezkednek valamelyest, de ezt távolról sem lehet tudatosan létrehozott rendnek tekinteni. Nagy kavargás van így az emberben, és azok az imaginatív asszociációs elemek, amelyek éppen az illetõ ember személyes életének meghatározó mozzanatait indítják be, mindjárt mûködésbe lépnek akkor, ha valamilyen olyannal találkozik,  ami rokontermészetû az imént említett asszociációs elemekkel. Ezt egyfajta rezonanciának is lehet nevezni s metafizikai magyarázatul szolgálhat arra, például, hogy valaki miért találja magát mindig és mindig különbözõ csetepaték kellõs közepében. Mindez, amit leírtam megfelelései vannak a személyes horoszkópban. Éppen ezért a horoszkóp jelzi azt is, hogy milyen egy személy viszonya a saját imaginációját összetevõ különbözõ erõkhöz.
    Jelen tanulmányban arról lesz szó, hogy miért a napló az egyik leghatékonyabb lehetõség arra, hogy az ember feltárja a magában hordozott forgatókönyveket és a nemkívánatosakat ki tudja törölni vagy módosítani a helyesnek elfogadható irányba. Elég összetett mûveletrõl van szó, ezért már eleve jó, ha valamiféle rögzítésen keresztül megy végbe, és erre tökéletesen megfelel az írás. A forgatókönyvek felfejtése nem olyan egyszerû, mert hiába teszem fel magamnak a kérdést felületesen, hogy mit is forgatok a fejemben, mert a válasz éppolyan felületes lesz, mint a kérdésfeltevés. El kell mélyülni, és a gondolatokat alaposan kell vezetni egy értelmezési fõvonal  mentén, ahhoz, hogy amint írok, abban lassan-lassan körvonalazódni kezdjen a probléma igazi értelme és egyben megoldási lehetõsége. Ugyanis nem úgy teszem fel a kérdést, hogy lám, milyen forgatókönyveket hordozok magamban, hanem mindig egy konkrét problémából indulok ki, azzal a gondolattal, hogy e problémának megvan a maga forgatókönyve. A személyes horoszkóp ismerete és néhány metafizikai vonatkozás tudása nagyon jól fog az ilyen értelmezéseknél, mert ezek hiányában egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nincs amihez kössük azt, amit addig leírtunk, újra és újra ugyanazt kezdjük írni, nem tudunk elõbbre jutni az értelmezésben. Már eleve jó, ha például jupiteri problémából indulok ki. Mit jelent ez? Azt, hogy rendelkezvén asztrológiai ismeretekkel bizonyos problémáimat már eleve a Jupiternek megfelelõ témakörbe sorolom és ez így megadja a problémával kapcsolatos értelmezés, naplóírás alapvetõ karakterét, értelmezési fõvonalát. Amikor szituációkat durván félreismerek, és félreismerésem kapcsán durva baklövéseket követek el, amire persze csak utólag ébredek rá, már tudom, hogy honnan fúj a szél, mert ismerem a horoszkópomban levõ Jupiter helyzetét és azt is tudom, hogy az elõbb említett problémák nagyrésze ide tartozik. Tudom ilyenkor tehát, hogy mirõl is kell naplózzak. Természetesen vannak más bolygókkal, vagy horoszkópházakkal kapcsolatos problémák, a Jupiter említése itt csak egy példa volt. Példa, azt érzékeltetendõ, hogy némi asztrológia és metafizika ismerete nélkül elég nehéz lenne úgy naplózni, hogy az azt az eredményt hozza, amit elvárunk tõle. Világosan látni a fontos kérdésekben...
    Az ember vesz egy füzetet és írni kezd az õt éppen abban az idõszakban érintõ legfontosabb problémáiról. Fogalmazza meg magát a problémát. Írja le, hogy hogyan éli át ezt a problémát. Képzelje úgy, hogy a probléma nem egy homogén, nem egy egynemû valami, hanem struktúrája van, felépítése és írja le, hogyan látja felépülni ezt a problémát. Probálja meghatároni a probléma lényegi vonásait, amelyet úgy érez, hogy kimondottan a problémára jellemzõek. Keresse meg azokat a szálakat, azokat az összefüggéseket, amelyek a problémát összekötik más problémákkal. Képzelje el azt is, hogy õ most egy ilyen problémával éppen nem-rendelkezõként közelít a valós önmagához, aki márpedig rendelkezik a problémával. Tájékozódjon, olvasson utána az illetõ problémának és az új információk segítségével ismét üljön le naplózni. Hasonlítsa esetleg össze, hogy az elsõ megközelítéséhez viszonyítva mennyit alakult az értelmezése a második, a harmadik, vagy a többedik naplózás során. Nem árt mindigis megtartani a probléma-centrikus magatartást, végülis az egész naplózás arra jó, hogy problémákat térképezzünk fel, megtaláljuk a lehetséges megoldásokat, kidolgozzuk a tervet, s végül ténylegesen felülkerekedünk a különbözõ problémákon.
    Nem mindenkinek felel meg ez a lehetõség, mármint a naplózás, vagy legalábbis úgy hiszi, hogy nem felel meg, mert nem szeret írni, elfoglalt ember, nincs ideje, vagy valamilyen más okból nem igazán megy neki. Gyakran elõfordul, hogy pontosan ilyen személyeknek lenne erre szüksége. Ez derül ki például a horoszkópjukból. Természetesen õ erre legyint, hogy horoszkóp ide, naplózás oda, neki mennie kell, mert fontos dolgai vannak, nincs ideje, hogy egy-két, vagy két-három órát írogasson, örvend, ha feladataival éppen belefér az idõbe. Aztán egy idõ után az állandó ténykedéseivel kapcsolatos fontosság-tudata mintha átmenne egy kimerültség-érzésbe, mintha úgy kezdené érezni, hogy valami felõrli lényét. Nem baj. Vitaminokat szed, erõsítõ készítményeket, megkeresi magában a leghatásosabb önbiztató jelmondatokat, motivációkat, indokokat és tovább rohan. Hogy meddig, nem tudhatom. Õ se. Tulajdonképpen egy bizonyos el-lényegtelenedésre vonatkozó tudatát, vagy inkább ettõl való félelmét hordozza rejtve állandóan magában és eszeveszettül kompenzálja, ellensúlyozza e belülrõl õrlõ érzését azzal, amivel tudja. Ráadásul eredményeivel henceg magának és a világnak s közben az összeroppanás szakadékának peremén inog. Ha leülne, mondjuk, naplózni, hogy hadd probálja megfogalmazni, mit is gondol valójában magáról, egészen más derengene fel számára, mint ahogy eddig hitte. Kiderülhetne például az, hogy akit teletorokkal önmagaként kiálltott ki, az korántsem volt igazi önmaga. Önmagára ragasztott-alkalmazott valamit, amirõl azt hitte, hogy ez nem is lehet másképp, s ha végre mégis rászánja magát a gondolkodásra, rájön hogy amit eddig úgy tekintett, mint ahogy tekintett, tulajdonképpen nem is az õ megbizonyosodásán, meggyõzõdésén alapult, hanem másokén. Hirtelen felsejlik valami abból, hogy egy bizonyos értelemben nem is az õ életét éli és nem is abban az identitásban, amely indentitás az igazi önvalója lehetne. Minderre nem jöhet rá addig, amíg el nem határozza, hogy márpedig leül egyedül és átgondolja ezeket. Nos, ha mégis így dönt, erra jó a napló. Naplót írni nem azért kell, hogy dokumentálja a gondolatokat, a rögzítésnek itt nem dokumentatív szerepe van. Az írás szellemi tevékenység, méghozzá hatékony értelmezõi tevékenység, mint ahogy erre a hermeneutikusok is rávilágítottak. A gondolatok megformálást, alakot, megfogalmazást nyernek és a továbbértelmezés alapjául szolgálnak. Így egyre elõbb és elõbb, vagyis egyre mélyebbre jut az ember, amíg egy-egy problémában egyszercsak világosan kezd látni.
    Az imagináció rendezésével abban függ össze a naplóírás, hogy- amint rámutattunk az imagináció nyelvi jellegére az elõzõ tanulmányban- a mindennapi értelemben értett nyelv és az imagináció tartalmai egyaránt egy textualitás, egy szövegszerûség bélyegét hordozzák és amint szavakból az író megírja a mûvét, minden ember úgyanúgy írja meg sorsát az imagináció tartalmaiból. Így, gondolom, a forgatókönyv gondolata is inkább érthetõ.
    A napló nem tartozik más személyekre, vagyis nem mások általi elolvasásra íródik. Más akkor, ha bizonyos át- és feldolgozások által éppen az valakinek a szándéka, hogy naplója alapján mûvet írjon. Ilyent is lehet, de a metafizikai személyes naplónak nem ez az elsõdleges célja.
    Az elsõdleges cél imaginációnk feltérképezése, rejtett forgatókönyveink leleplezése, ennek megfelelõen pedig egy tudatosabb, tisztább életrend tervezésének hatékony lehetõsége.